SPORT
A Liverpool FC egyetlen képviselőjeként Szoboszlai Dominik is tagja lett a Premier League szurkolói álomcsapatának. A bajnok Arsenal öt, a Manchester City pedig három játékost ad a tizenegybe.
SPORT
A BL-döntőt tízezrek követték szerte a fővárosban. Drukkereket kérdeztünk a szurkolói zónákban, nyilatkoztak nekünk külföldiek és magyarok is.
SPORT
Marquinhos, a PSG csapatkapitánya a budapesti BL-döntő után honfitársát, Gabrielt vigasztalta. Az Arsenal védője hibázta el a mindent eldöntő tizenegyest, amivel a PSG 4–3-ra nyerte a párbajt.
SPORT
A legkitartóbb drukkerek az utcán töltötték a finálé idejét is, és kivetítőn vagy akár csak mobiltelefonjukon, de figyelemmel kísérték az eseményeket.
SPORT
Az utolsó körben Beraldo belőtte, Gabriel viszont elvétette a kaput, így a PSG 4-3-ra megnyerte a párbajt, és megvédte címét. Az Arsenal hiába szerzett vezetést az elején, végül vesztesként hagyta el a játékteret.
SPORT
Az Arsenal és a PSG összecsapásán az 1-1-es eredmény a hosszabbítás során sem változott, így a győzelem sorsa így büntetőrúgásokkal dől el.
SPORT
Az angolok korai góljára a második félidő közepén válaszoltak a franciák. Kilencven perc után nem dőlt el a győzelem sorsa, jöhet a ráadás.
SPORT
A labdarúgó Bajnokok Ligája-döntő 65. percéig kellett várni az újabb gólra a budapesti Puskás Arénában. A PSG tizenegyesből egyenlített, vagyis még semmi nem dőlt el.
SPORT
Szombat délután kórházba vittek egy angol férfit, aki elektromos rollerrel esett el. Kiderült, hogy életveszélyes sérülést szenvedett, ennek ellenére önkényesen távozott a BL-döntő miatt.
SPORT
Még az is elképzelhető, hogy Orbán Viktor nem a VIP-páholyban ül. A Facebook-oldalán legalábbis a PSG szurkolótáborából osztottak meg több felvételt.
SPORT
Mindössze hat percet kellett váni az első találatra a budapesti BL-fináléban. Az angol bajnok Arsenal kihasználta az első helyzetét, amivel feladta a leckét a címvédő francia együttesnek.
SPORT
Szijjártó Péter Dzsudzsák Balázs válogatottsági rekorderrel és a feleségével együtt érkezett meg a BL döntőre. A közösségi médiában megosztott fotók és bejegyzések tanúsága szerint kapcsolatuk jóval túlmutat a formális politikus-sportoló viszonyon.
SPORT
Az Arsenal kapusai jöttek ki először melegíteni a Puskás Aréna gyepére. Az angolok üdvrivalgással fogadták őket, a franciák pedig füttyel.
SPORT
Egy körülbelül 5 éves kisfiú, Arthur vette kézbe az irányítást a magyar fővárosban. Az ifjú rajongó már jól tudja, hogyan kell lázba hozni a drukkereket a fontos mérkőzés előtt.
SPORT
A Puskás Stadionba menet természetesen több helyen is megálltak azok a drukkerek, akik nem csoportosan vonulnak. A hangulat egyelőre nyugodt, mindkét oldalon reményteljes, a rendőrség pedig a tervek szerint gondoskodik arról, hogy a folytatásban sem szabaduljanak el az indulatok. A Bajnokok Ligája döntője 18 órakor kezdődik.
SPORT
Friss felvételeket tettek közzé az Instagramon azokról a percekről, amikor a Bajnokok Ligája-címvédő PSG szurkolói a közös indulásra készültek a Bazilika előtt. Úgy tűnik, mindenki ráhangolódott a 18 órai kezdésre.
SPORT
A címvédő rajongói az MTK Sportparkból együtt mennek majd tovább a Puskás Arénába. A labdarúgó Bajnokok Ligája idei döntője 18 órakor kezdődik majd.
Népszerű
Ajánljuk