SPORT
Az MLSZ szerint viszont csütörtök este a Puskás Aréna biztonságosabb helyszín lesz, mint bármelyik más pont az országban vagy akár egész Európában.
SPORT
Az olimpiai bajnok nem érti, hogy kaphatta el a vírust, mert szerinte mindenre odafigyelt és csak edzésre járt el otthonról.
SPORT
Bár voltak pletykák, hogy esetleg visszavonul a négyszeres világbajnok, végül a végső döntés sem okozott nagy meglepetést.
SPORT
26 emberből csak 11 jelent meg a miskolci edzőtábor második hetén. Indokaik: iskolai beiratkozás, vezetéstechnikai tanfolyamon való részvétel, lomtalanítás, de volt olyan is, aki azzal érvelt, hogy nem ízlik neki a táborban felszolgált étel...
SPORT
A magyarok mellett a határzár miatt ezúttal csak Magyarországon élő külföldiek alkották a mezőnyt, az idei létszám csupán a fele volt a tavalyinak. A futók az ország 730 településéről érkeztek.
SPORT
Pavel Szvesnyikov a versenyben az élen haladt, amikor hirtelen elvesztette az eszméletét és a földre zuhant.
SPORT
Három játékos is megfertőződött a Paris Saint-Germainben, egy francia lap derítette ki, hogy pontosan kikről van szó.
SPORT
A Kicker magazin írta, hogy kérdésessé válhat meccs megrendezése a járványügyi intézkedések miatt. Jelen állás szerint nézők is bemehetnének a mérkőzésre, de a járványhelyzet miatt még folynak az egyeztetések az UEFA, a magyar kormány és az MLSZ között.
SPORT
Az argentin csatár ingyen menne, a csapat viszont érthető módon nem engedné el így a világ egyik legjobb és legdrágább játékosát.
SPORT
Az Európai Labdarúgó Szövetség úgy döntött, nézők előtt rendezik meg az Európai Szuperkupát a Puskás Arénában.
SPORT
Marco Rossi szövetségi kapitány 11 új játékost hívott be a magyar labdarúgó-válogatottba a szeptemberi Nemzetek Ligája-találkozókra.
Népszerű
Ajánljuk