SPORT
Csak az olimpiai bronzérmes francia Marc-Antoine Olivier tudta megelőzni a 23 éves magyar versenyzőt. A sportoló elmondta, milyen nehézségek adódtak verseny közben.
SPORT
Először rendezhetik meg nyáron a népszerű sporteseményt, emiatt viszont kicsit módosulni fog a program.
SPORT
A Ferencváros 22 éves gyorskorcsolyázója pályafutása első világbajnoki címét szerezte, korábban olimpiát és Európa-bajnokságot már nyert.
SPORT
Michael Schumacher 2013-ban szenvedett síbalesetet. A család azóta nem nyilatkozik a hétszeres világbajnok állapotáról.
SPORT
A brit Jasmine Harrison úszásoktató decemberben indult el a 4828 kilométeres útra a Kanári-szigeteki La Gomerából. A 70 napos, háromórás és 48 perces út végén szombaton kötött ki Antigua szigetén.
SPORT
Martin Juzbašić szerint muszáj együtt élnie a sérüléssel, és hát kissé sikamlós megjegyzést is fűzött hozzá.
SPORT
A magyar másodedző szerint „a PSG-nél volt két-három nehezen terelgethető világklasszis, akiket nehezebb volt csapatjátékba beépíteni, míg Londonban mindenki alárendeli magát a csapat érdekeinek.”
SPORT
Nem a Hungaroringen dőlt el a világbajnoki cím sorsa, mégis az itteni futamot követték tavaly a legtöbben.
SPORT
A húszéves futballista lipcsei csapattársát, az elmúlt két évben győztes kapust, Gulácsi Pétert előzte meg szoros küzdelemben, míg a harmadik helyen a német együttes harmadik magyar játékosa, Willi Orbán zárt.
SPORT
A 35 éves sportoló régóta meglévő vállsérülésével indokolta a döntést. Ezután a tornász szövetség sportigazgatója lesz.
Népszerű
Ajánljuk