SPORT
A Kalifa Alpin Csapat azt közölte, hogy a hegymászónak nem esett baja és már az alaptáborban van.
SPORT
A következő szezonban is Dárdai Pál lesz a német Bundesligában szereplő Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetőedzője.
SPORT
A friss Bajnokok Ligája-győztes londoni csapat magyar másodedzője elsősorban a családja és a barátai miatt örül a győzelemnek, mert rengetegen szurkoltak neki. A Manchester Cityt győzték le 1:0-ra Portóban.
SPORT
Graham Cartert sorfallal, tapssal és egy tablóval búcsúztatták el. A férfi korábban a csapatbuszt vezette, majd szertáros lett. A több mint 35 éves munka után nyugdíjba vonul.
SPORT
Az első rajthelyet megszerző Charles Leclerc a rajtrácsra sem tudott felállni, a címvédő Lewis Hamilton pocsék hétvégét zárt.
SPORT
Kapás Boglárka nagy fölénnyel, egyéni csúccsal végzett az élen, korábbi legjobbján 28 századmásodpercet faragva.
SPORT
Karvai Sándort a Mikszáth Középiskola polgárőr pedagógusa segítette a mintegy fél kilométeres távon.
Népszerű
Ajánljuk