SPORT
Nem szabad attól félniük a szülőknek, hogy természettudományos irányba tereljék a lányokat - mondja a Világsakkfesztivál főszervezője, ahol idén a sakk és az oktatás kapcsolata lesz az egyik fő téma.
SPORT
Kolár Endre, az Újpest egykor ünnepelt labdarúgója, ötszörös magyar bajnok és ötszörös válogatott 2014-ben hunyt el. Hamvainak hazahozatala 4 millió forintba kerülne.
SPORT
Az úszó azt mondja, még nem tudja, mivel foglalkozik majd a civil életben, egyelőre élvezi a nyugalmat, a szabadságot, „aztán a többi majd menet közben kialakul”.
SPORT
A kajak egyesek 5000 méteres versenyében a férfiak és a nők között is magyar győzelem született.
SPORT
Gazsó Alida Dóra és a Kozák Danuta, Csipes Tamara duó is aranyat nyert a kajak-kenu világbajnokságon
Kozák pályafutása 15., Csipes pedig kilencedik vb-elsőségét gyűjtötte be.
SPORT
Corinna Schumacher szerint elképesztő balszerencse, ami a férjével történt, de nem hibáztat a baleset miatt senkit.
SPORT
Daniel Ricciardo nyerte a vasárnapi Forma-1-es Olasz Nagydíjat Monzában, második helyen csapattársa, a brit Lando Norris végzett, míg a harmadik Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője lett.
SPORT
„Nem piszkolom be a kezeimet. A döntésem végleges, a palesztinok ügye fontosabb egy meccsnél” – indokolt akkor Feti Nurin. Most úgy tűnik, rámehet a karrierje.
SPORT
A teljes „Neymar-művelet” - mint a futballtörténelem mindmáig legdrágább szerződése - az újság tudomása szerint összesen 489 228 117 euróba került a Paris Saint-Germainnek.
SPORT
A vb-selejtezőcsoportban a veretlen Anglia megint győzött 4-0-ra Andorra ellen, mi pedig visszacsúsztunk az albánok és a lengyelek mögé a negyedik helyre.
SPORT
„Hirtelen nem tudtam megmozdulni sem, el kellett telnie pár másodpercnek, mire felfogtam, mi történt” - írta a balesetről Lubics Szilvia.
SPORT
Igazi torpedónként lő ki a rajtot követően Zheng Tao, aki a saját világcsúcsát döntötte meg a tokiói paralimpián.
Népszerű
Ajánljuk