SIKERSZTORIK
A világ élelmezése a 21. század talán legégetőbb problémája. A növénynek nem magára a földre van szüksége, hanem a benne lévő tápanyagokra. A hidroponikus termesztéssel a magyar start-up szép eredményeket ért el csilipaprikával, paradicsommal és szamócával.
SIKERSZTORIK
Nyolc fős csapat fertőtleníti az e-carsharing szolgáltató járműveit március óta, a cég így teremtett munkahelyeket a vírus okozta veszélyhelyzetben is.
SIKERSZTORIK
Olyan 12-16 éves diákok jelentkezését várják, akiknek van ötletük a világ kihívásainak megoldására.
SIKERSZTORIK
A felvételt, amivel a magyar egészségügyi dolgozóknak is köszönetett mondott a világhírű együttes, az ODT Productions készítette. Elmesélik, miért.
SIKERSZTORIK
Juhász Péter és versenyzőtársai vikingnyomásban, kamionhúzásban, lengősúly- és bödöncipelésben, kőgolyóemelésben, autótartás keretben és izlandi kereszt feladatban mérték össze magukat.
SIKERSZTORIK
Tóth-Hozleiter Fanny Facebook-bejegyzésében meséli el, milyen hosszú és küzdelmes út vezetett odáig, hogy közel háromnegyed óráig lábra állhatott.
SIKERSZTORIK
Bár a koronavírus-járvány miatt a német labdarúgó bajnokságban sincsenek meccsek, de Ábrahám Katalin a szünet alatt is dolgozik a Bayern München háziasszonyaként.
SIKERSZTORIK
Az ENSZ fenntartható fejlődési céljai alapján összeállított listán a legjobb hazai felsőoktatási intézmény a Szegedi Tudományegyetem lett, amelyet a 767 intézmény közül a 101-200. hely között rangsorolták.
SIKERSZTORIK
Kifejezetten az új koronavírus okozta légzési elégtelenség kezelésében hatékony, hordozható lélegeztetőgépet fejlesztettek ki vállalati-egyetemi együttműködésben magyar szakemberek.
SIKERSZTORIK
Az okostelefonos alkalmazáson keresztül ismert éttermek ételei mellett, élelmiszerboltokból is rendelhetnek lakásukba a budapestiek.
SIKERSZTORIK
32 vírusminta teljes genetikai analízisét végezték el a pécsi kutatók. A csoport a genetikai vizsgálatok mellett nagy erőkkel dolgozik a hatóanyagteszteken is.
SIKERSZTORIK
Horváth Eszter soproni születésű dokumentumfotós 2015 óta foglalkozik a sarki térségek, különösen a Jeges-tenger fotózásával.
SIKERSZTORIK
3D nyomtatással, alig 24 óra alatt készült el. Megméri például a beteg testhőmérsékletét és a légzésfrekvenciáját, így az ápolóknak és az orvosoknak nem kell közvetlenül érintkezniük a pácienssel.
Népszerű
Ajánljuk