SIKERSZTORIK
Nincs más magyar intézmény, amely hasonlóan jól szerepelt volna saját tudományterületén.
SIKERSZTORIK
Lampert Benedek fotós a LEGO újdonságát, a Vissza a jövőbe ikonikus autóját készítette el. Azt is megmutatta, hogyan.
SIKERSZTORIK
Tisóczki Evelin édesapjánál egy ritka, idegrendszeri autoimmun betegséget diagnosztizáltak. Mikor Evelin 13 éves lett, meg akarta gyógyítani – ezért ment ápolónak.
SIKERSZTORIK
A győri újranyitás és a budapesti MOM Park megnyitó mellett, az INTERSPORT ezúttal a legnagyobb, legszélesebb választékkal rendelkező, ún. flagship store áruházát nyitotta meg átépítése után.
SIKERSZTORIK
Öt fiatal nő megelégelte, hogy a világ nem vesz tudomást róluk, és saját kezükbe vették az irányítást. A termékeik mellett az élettörténetüket is megosztják a vásárlóikkal.
SIKERSZTORIK
Fotókon láthatod, hogy milyen finomságokat készített a magyar csapat, akik ezzel az eredménnyel jövőre részt vehetnek a Bocuse d'Or lyoni világdöntőjén.
SIKERSZTORIK
Ez volt az ötödik alkalom, hogy a becsapódása előtt észleltek egy kisbolygót. Az előző négyet Amerikából jelezték, így Magyarország a világon a második ország, ahol ez megtörtént.
SIKERSZTORIK
Az idén 10. születésnapját ünneplő zöldség- és gyümölcstermelő vállalkozás cégvezetőjét kérdeztük a cég történetéről.
SIKERSZTORIK
A díjakat 10 olyan vállalkozó kapta, akik üzleti eredményeiket a digitálizációnak köszönhetően érték el.
SIKERSZTORIK
A neszmélyi borászat 2021-ben vezette be megújult, a borfajtáik ízjegyeit egyedi aromakörökkel illusztráló címkéit a Hilltop és a Kamocsay Prémium borokon.
SIKERSZTORIK
BioTechUSA-cégcsoport 2021-ben számos új terméket dobott piacra, több országban elindította a Lifestyle Program névre hallgató életmódprogramját, valamint kiemelt figyelmet szentel a társadalmi felelősségvállalásnak.
SIKERSZTORIK
A 2017-es publikációban számoltak be az mRNS-technológiáról, és annak hatékonyságáról az egerekben és majmokban.
SIKERSZTORIK
Egy kismacskáról írt egy mesét, aki kalandozni indul, útja során pedig fontos leckéket tanul meg.
SIKERSZTORIK
Még decemberben műtöttek meg a Semmelweis Egyetemen két vesedaganatos férfit, akik azóta is jól vannak.
SIKERSZTORIK
A brit-belga Mack Rutherford még iskolás, de már elhatározta, hogy bekerül a rekordok könyvébe nem mindennapi mutatványával.
SIKERSZTORIK
A MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztálya által meghirdetett pályázat legjobb munkáiból kiállítás nyílik és évkönyv is megjelenik.
SIKERSZTORIK
Az ötletgazdák szerint sok nő életét megkönnyítheti az innovatív mobil mellékhelyiség, mert kevesebbet kell majd sorban állniuk, és sokkal gyorsabban is végezhetnek a dolgukkal, mint egy hagyományos vécéfülkében.
Népszerű
Ajánljuk