PROGRAMOK
A legnagyobb hazai borszakmai eseményen a borkóstolás mellett, szórakoztató programokkal is készülnek a szervezők az idei Budapest Borfesztiválon!
PROGRAMOK
Az ÉN, azaz az Érdi Napok – a város legnagyobb rendezvénysorozata egy héten keresztül rengeteg koncerttel, kulturális programmal, jazzfesztivállal és szüreti mulatsággal.
PROGRAMOK
Minősített szilvapálinkák, kézműves szilvás sörök, szilvalekvárok éppúgy szerepelnek az idei Szarvasi Szilvanapok kínálatában, ahogyan az élő koncertek és gyerekprogramok is.
PROGRAMOK
Ötéves a ma rajtoló STRAND Fesztivál, ami idén rengeteg újítással várja a fesztiválozókat. Ezekről beszélgettünk Lobenwein Norberttel, a fesztivál főszervezőjével.
PROGRAMOK
Szerda délben indul és vasárnap hajnalig tart a Balatoni nyár és az idei fesztiválszezon két záróeseménye. A STRAND és a B.my.Lake fesztiválok azonos helyen, Zamárdi szabadstrandján várják közönségüket.zerda délben indul és vasárnap hajnalig tart a Balatoni nyár és az idei fesztiválszezon két záróeseménye.
PROGRAMOK
Egyszer minden jónak vége szakad, Békásmegyeren búcsúzik a nyár. Fergeteges nyárbúcsúztatóval zárul az Óbudai Nyár programsorozata.
PROGRAMOK
Ezen a hétvégén is elmerülhetünk a város tarka forgatagában. Idén is megrendezik a legmenőbb fesztivált a városban.
PROGRAMOK
A legendás punk banda augusztus 22-én tér vissza Budapestre, hogy No Gods, No Masters turnéjukon felforgassák a Dürer Kertet.
PROGRAMOK
Idén sem maradhat el a vízipisztoly-csata! Vidd magaddal augusztus 5-én délután a kedvenc vízi fegyveredet a budapesti Vigadó térre, és indulhat is az összecsapás.
PROGRAMOK
Nemcsak színház, zene és képzőművészet, de irodalom, beszélgetések, workshopok is várnak a kultúra apró fellegvárában.
PROGRAMOK
Csütörtökön Marilyn Manson jön, de ezen a nyáron még az idei év legnagyobb slágerének előadója, Luis Fonsi és a techno legenda, Paul Kalkbrenner is fellép.
PROGRAMOK
A siófoki kikötőből induló Mastercard élményhajó fedélzetén péntek esténként stand up és színházi előadások várják az utasokat.
PROGRAMOK
Július 28-án feledhetetlen programokkal és hosszabbított nyitvatartással készülnek a strandfürdők országszerte a Strandok éjszakájára.
PROGRAMOK
Összesen 1200 program vár 10 nap alatt a pénteken kezdődő fesztiválon. Íme a mi javaslatunk.
Népszerű
Ajánljuk