PROGRAMOK
A koncerten vendégként csatlakozik majd hozzájuk Szirtes Edina Mókus és Ferenczi György is.
PROGRAMOK
Többek között erre is választ kaphatsz a Memo Budapest idei utolsó eseményén, ahol az öregedés élettanának vizsgálata és a félelemkutatás lesz a fókuszban, december 13-án.
PROGRAMOK
24 évvel ezelőtt adott koncertet utoljára a grunge egyetlen állva maradt gigazenekara Budapesten. 2020 júliusában útba ejtik ismét a magyar fővárost Eddie Vedderék.
PROGRAMOK
Tucatnyi világsztárt jelentették be, és az is kiderült, hogy 2020-ban a környezetvédelem és a fenntarthatóság kerül majd fókuszba a fesztiválon.
PROGRAMOK
Közel 2 óra fantasztikus utazás vár rád, 2 felvonásban, több mint 100 japán -magyar előadóművész jóvoltából a Vasas Jégpalotában.
PROGRAMOK
A második kapolcsi utcaszínház fesztivál újult erővel, dinamikus arculattal, külföldi fellépőkkel és még több attrakcióval készül a következő szezonra.
PROGRAMOK
Beszélgetések, neves szakértők, a gyerekek ügye mellett elkötelezett sztárok, játszósarok, közösségi programok és expo vár az Akvárium Klubban.
PROGRAMOK
A Red Bull Pilvaker csapata jövőre második alkalommal tölti meg költészettel a Papp László Budapest Sportarénát.
PROGRAMOK
Ráadásul a Vadaspark munkatársai boszorkánynak, vámpírnak és egyéb mesebeli lényeknek öltözve várják és kalauzolják a látogatókat. Aki jelmezben érkezik, féláron mehet be.
PROGRAMOK
Tutanhamon sírjának kapui megnyílnak a látogatók előtt, a rendkívüli kiállítást pedig 2020. márciusáig nézheted meg.
PROGRAMOK
Minden eddiginél nagyobb sztárparádéval, új világsztárokkal, világszínvonalú látvány és fénytechnikával készülnek a szervezők.
PROGRAMOK
Premier előtti magyar, francia és családi filmeket is láthatsz október 24. és 27. között. Mutatjuk a kínálatot.
Népszerű
Ajánljuk