PROGRAMOK
A Budapest Ritmo Piknik keretein belül, október 10-én és 11-én számos szabadtéri világzenei előadást hallgathatsz meg.
PROGRAMOK
Külön érdekesség, hogy a GPS követővel felszerelt csoportok haladása látható lesz egy online térképen, és a nap végére együtt kirajzolják az országot átszelő kék vonalat.
PROGRAMOK
A 14 légi járműből és számos földi kiszolgáló eszközből álló állandó kiállítás mellett csaknem 50 ikonikus Ikarus autóbuszt csodálhattak meg az érdeklődők.
PROGRAMOK
Idén is lesz a 72 óra kompromisszum nélkül önkéntes akció október 8. és 11. között. Szabó Tiborral, a rendezvény főkoordinátorával beszélgettünk.
PROGRAMOK
Október 1-én a Turnaround zenekar előadásában hallható lesz például a Black Magic Woman című sláger is.
PROGRAMOK
Galéria- és műteremlátogatással, egyedi kortárs alkotásokkal és köztéri installációval, valamint különleges alkotóműhelyekkel, továbbá a Bartók Béla Boulevard rejtélyeibe vezető sétákkal, túrákkal várnak mindenkit.
PROGRAMOK
Az időben regisztrálók színházi előadást, cirkuszt, Wellhello és Margaret Island koncertet és egy kis szabadság-érzést kapnak.
PROGRAMOK
Ha a hétvégén ellátogatsz Szentendrére, a mezőtúri fazekasságot, a nagyecsedi tánchagyományokat, a kalocsai népművészetet és a karcagi birkapörköltfőzés hagyományát is megismerheted.
PROGRAMOK
A termalfurdo.hu munkatársai összeszedték, hogy hol lehet még fürdeni az országban a szeptemberi nyári meleg hétvégén.
PROGRAMOK
Az új kiállítás az átalakult mindennapokat mutatja be hétköznapi emberek hétköznapi történetein és fényképein keresztül.
PROGRAMOK
A 2020-as fesztivál különlegessége, hogy immáron a filmeken túl az összes művészeti ágat lefedve igyekszik felhívni a figyelmet a természetvédelem fontosságára.
PROGRAMOK
Dr. Vásárhelyi Gábor, a MTA-ELTE Statisztikus és Biológiai Fizika Kutatócsoportjának tudományos főmunkatársa és Dálya Gergely, az ELTE asztrofizikus PhD hallgatója tartanak előadást a MEMO Science&Innovaton show-n.
PROGRAMOK
A programok a Budapest100 honlapján és több helyen nyomatott formában is elérhetőek lesznek.
PROGRAMOK
Közös koncertet ad szeptember 8-án a Message To Hendrix és a Hendrix Project a budapesti Kobuci Kertben.
PROGRAMOK
Augusztus 29-től szeptember 5-ig láthatók a képek Újpesten, egy ingyenes, szabadtéri kiállításon.
PROGRAMOK
A verseny a Salgótarján és környékén élő autisták megsegítését tűzte ki céljául, így a nevezésekből befolyt összeggel az Abigél Közhasznú Egyesületet támogatják.
Népszerű
Ajánljuk