PROGRAMOK
Cikkünkben összeszedtük a hazai nagyrendezvényeket és azok már hivatalosan bejelentett, főbb részleteit.
PROGRAMOK
A központi helyszín mellett, néhány külső állomáson is izgalmas előadásokat hallgathatnak meg mindazok, akik érdeklődnek az innováció, a technológiai újítások, és a nagy növekedési potenciállal rendelkező vállalkozások kulisszatitkai iránt.
PROGRAMOK
A nemzeti ünnepen tartják meg a hagyományos „Gyermekvasút nyomában” húsz kilométeres nappali teljesítménytúrát. A tavasszal megnövekvő kirándulóforgalom miatt ettől a hétvégétől kezdve a vonatok már sűrűbben, 40–50 percenként indulnak a végállomásokról.
PROGRAMOK
Március 12-15. között négy napon keresztül, négy tájegységben, 12 programelemmel, 9 kézműves programmal vár a Skanzen. Lesz huszártábor, lovas díszbemutatók, szablyakiállítás, kézműveskedés és főzés is.
PROGRAMOK
A befolyó összegekből a budapesti Heim Pál Gyermekkórház részére létfontosságú, a gyógyításban használható eszközöket fognak vásárolni.
PROGRAMOK
Február utolsó hétvégéjén ismét az ásvány- és ékszerkedvelők találkozhatnak Magyarország egyik legnagyobb ásványbörzéjén, ahol lehet kreatívkodni, kígyót simogatni és filmet nézni is.
PROGRAMOK
A korlátlan sörkóstolás mellett kortyolhatunk whiskey-ket, pálinkákat, borokat is. A gourmet vendégeket pedig kontinenseken átívelő sörvacsora várja február 18-19-én az egyetlen hazai téli sörfiesztán.
PROGRAMOK
A város központjában található Selyemgyár Kulturális Negyed udvarában egy új helyszínt hoztak létre. A fő állomásoknál pedig színpadokat állítanak fel, így az egész napos programok több helyszínen zajlanak egy időben.
PROGRAMOK
A Magyarországon először látható Beyond Zero c. film egy vállalkozó, Ray Anderson és az általa alapított padlólapgyártó vállalat, az Interface történetét mutatja be. Ezt az izgalmas filmet most ingyenesen te is megnézheted!
PROGRAMOK
Júliusban ismét zenével, tánccal, színházzal, irodalommal, közös alkotóterekkel és jókedvvel telnek meg Kapolcs, Taliándörögd és Vigánpetend utcái. Több helyszín programja már teljes, mutatjuk!
PROGRAMOK
A jazzvilág élvonalába tartozó muzsikustársai és pártfogoltjai előadásában több műve is felcsendül. A koncert március 14-én lesz a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.
PROGRAMOK
Az évről évre megújuló kiállítás tárt karokkal vár minden vadászt, erdészt, horgászt és természetkedvelőt.
PROGRAMOK
A február 19-i Aréna-koncert méltó összegzése lesz egy igazán szép jubileumnak, ahol vendégként Nagy Feró és a Bagossy Brothers Company lép fel. Az estét a Kávészünet zenekar melegíti be.
PROGRAMOK
A színész fantasztikus humora, remek, személyes élményeken alapuló történetei megdolgoztatják a nevető izmokat. Az előadás Budapesten, Veszprémben és Tatabányán látható!
PROGRAMOK
A többmilliós követőtáborával a közösségi médiában a világ legnépszerűbb klasszikus művésze február 2-án lép fel Budapesten.
Népszerű
Ajánljuk