PROGRAMOK
1986 óta nem képzelhető el augusztus huszadika az esemény nélkül, ami idén is a Vár területén várja a látogatókat. Az idei kézműves vásár díszvendége Csehország lesz.
PROGRAMOK
Vasárnapig tart a buli a dádpusztai völgyben. A tapasztalt ozorások az elsők között rohantak be a kapun, hogy megkaparintsák a legjobb sátorhelyeket.
PROGRAMOK
A kerékpározástól a Tisza-parti fergeteges palaj-party-ig, a közös reggeliktől a közös táncig, kóstolók és kézműveskedés, koncertek és kiállítások és persze csodás környezet vár megint augusztus 4-5-6-án, Panyolán.
PROGRAMOK
Augusztus 1. és 5. között több mint félezer programot kínál a rendezvény. A szervezők szerint a legtöbb esemény tiszteleg az alapító Cseh Tamás szelleme, munkássága előtt.
PROGRAMOK
Már 70 ezer látogatónál tart a fesztivál, amelyből a második 5 nap még hátravan: érkezik többek között a Carson Coma, a Quimby, Dés László, az Operaház társulata és a Danubia Zenekar is.
PROGRAMOK
A debreceni fesztivál történetében másodszor fordult elő, hogy kitették a megtelt táblát. A buli szombaton többek között a francia ZAZ koncertjével folytatódik a Nagyerdőben.
PROGRAMOK
Fellép többek között a Quimby, a Punnany Massif, Kern András, a Kaláka, Harcsa Veronika, az Operaház társulata, a Recirquel, és még hosszan lehetne sorolni.
PROGRAMOK
Minden ami jazz, pop, funky és világzene Székesfehérvár belvárosában, három napon át augusztus 4-6. között.
PROGRAMOK
A Zugligeti Libegő, különleges panorámájával, Budapest egyik legszebb kirándulóhelye. Ráadásul van az éjszakának egy perce, ami egészen egyedi élményt nyújthat.
PROGRAMOK
Az életnagyságú őslények már a BOK Sportcsarnokban vannak. Júliustól már te is megnézheted őket!
PROGRAMOK
A július 28. és 30. között megrendezett eseményen Magyarország egyetlen működő természetbarát erőművét is meg lehet majd nézni.
PROGRAMOK
Július 25-től öt napon szól majd a reggae, a ska és a dub Lakitelken, a Tőserdő Autóskempingben. A 2019-2020-ban vásárolt bérletek egy része érvényes lesz az idei fesztiválra.
PROGRAMOK
A sokféle finomság mellett lesznek programok is kicsiknek és nagyoknak, de nem feledkeznek meg a rászorulókról sem.
Népszerű
Ajánljuk