OLIMPIA
A japán Nisija Momidzsi mögött a hozzá hasonlóan mindössze 13 éves brazil Rayssa Leal végzett a második, a 16 esztendős Nakajama Funa pedig a harmadik helyen.
OLIMPIA
„Nagyon szép lett volna, ha a vb-arany után olimpiai aranyat is nyerek, de így legalább marad motiváció, és nyomhatjuk tovább. Nagyon örülök az ezüstéremnek!” - mondta a fiatal vívó.
OLIMPIA
Siklósi az elődöntőben úgy győzte le az olasz Santarellit, hogy 10-10-nél még egyenlő volt az állás, de a fiatal magyar versenyző 5 egylámpás tust adott, és 15-10-re diadalmaskodott.
OLIMPIA
Mivel a versenyen tilos a rádiózás, így azt gondolta, hogy ő ért elsőnek a célba. Az eredmény óriási meglepetés volt.
OLIMPIA
A 24 éves sportlövő az alapversenyből a hetedik helyen jutott be a kieséses rendszerű fináléba, ahol a 18. lövés után kényszerült búcsúra.
OLIMPIA
Aki nem látta, most megnézheti, milyen ellentmondást nem tűrő magabiztossággal vívott Szilágyi az olimpiai döntőben.
OLIMPIA
Örsi Gergely polgármester az éremszerzés után néhány perccel bejelentette, hogy a kardvívó lesz az első, aki az arannyal együtt a díszpolgárságot is megkapja majd.
OLIMPIA
„Nem gondolom, hogy én vagyok a sportág legnagyobb legendája, de természetesen nagyon büszke vagyok arra, amit ma, illetve az elmúlt kilenc évben elértem” - nyilatkozta a magyar csapat első tokiói aranyérmese.
OLIMPIA
Szilágyi Áron aranyával az ötödik helyen állunk Iránnal, Ecuadorral, Koszovóval, Thaifölddel együtt.
OLIMPIA
Az 57 kilogrammban szereplő Gálos Roland első mérkőzésén kikapott, így búcsúzott a tokiói olimpia ökölvívóversenyétől, melynek egyetlen magyar indulója volt.
OLIMPIA
„Vannak győztesek. És van Szilágyi Áron. Háromszor egymás után olimpiai bajnoknak lenni, az felfoghatatlan eredmény. Le a kalappal Áron, örülök, hogy a helyszínen láthattam ezt” - írja Gyurta Dániel.
OLIMPIA
A magyar tekvondós ezzel megismételte nagybátyja teljesitményét, aki a 2000-es sydneyi játékokon szintén ötödik lett.
Népszerű
Ajánljuk