OLIMPIA
A zsűri szerint a magyar versenyző kétszer is szabálytalankodott a fináléban, ezért nemcsak a döntőből, hanem a teljes mezőnyből is kizárták.
OLIMPIA
A fiatalabb Liu fivér szerint „nagyon sok kezezés volt” a döntő elején, ő is kapott „jót és rosszat”. Ráadásul neki a futam visszafújása sem jött jól.
OLIMPIA
A válogatott csapatmenedzsere azt mondta, nem tartják igazságosnak a döntést, ugyanakkor nem hiszi, hogy történik változás az ügyben.
OLIMPIA
Két ütközésben is a magyar versenyzőt találták hibásnak a bírók a videózás után, így elvették tőle az olimpiai aranyat. Végül a kínai Zsen Ce-vej lett a bajnok.
OLIMPIA
Hosszas videózás után zárták ki az első helyen beérkező magyart. A testvére a harmadik lett.
OLIMPIA
A rövidpályás gyorskorcsolya vegyesváltóval bronzérmes Jászapáti így a B döntőbe jutott 500 méteren, ahol második lett.
OLIMPIA
A sportolónő már korábban is beszélt korai visszavonulása miatt kialakult lelki problémáiról.
OLIMPIA
A február 20-ig tartó játékokon 14 magyar, összesen pedig 2871 sportoló indul, 15 sportág 109 versenyszámában avatnak győztest.
OLIMPIA
Mielőtt Peking megszerezte az olimpia rendezési jogát, tilos volt ide építkezni. Mostanra azonban itt áll a sípályák többsége, a bobpálya, sőt az olimpiai falu is.
OLIMPIA
Csak egyszer szereztünk több aranyat a játékok történetében, de érmek tekintetében is van okunk a büszkeségre.
OLIMPIA
A kajaksport legfiatalabb paralimpiai bajnoka egyelőre még nem tudja felfogni, mit is ért el.
OLIMPIA
A legkomolyabban sérülteket felsorakoztató kategóriát nyerte meg. Ugyanebben a számban Juhász Tamás hatodik lett.
OLIMPIA
Pap – aki 100 háton világ- és Európa-bajnok, a riói paralimpián pedig második volt – másodszor állhat dobogóra a japán fővárosban, szerdán 400 gyorson ezüstöt nyert.
OLIMPIA
A 19 éves pécsi versenyző – akinek nem fejlődött ki rendesen a jobb karja – a csütörtök délelőtti előfutamát megnyerte, így került az esti döntőbe, ahol paralimpiai rekorddal győzött.
Népszerű
Ajánljuk