OLIMPIA
A 200 méteres pillangóban érte el a két magyar úszó a szenzációs sikert. A szám elődöntőjét kedden 20.44 órakor, a finálét szerdán este rendezik.
OLIMPIA
Milák Kristóf már délelőtt úszik egy előfutamon, ha minden jól megy, neki este is szurkolhatunk majd. A női kézisek Angolával, a férfi vízilabdások pedig a spanyolokkal csapnak majd össze.
OLIMPIA
A magyar válogatott tíz góllal legyőzte Argentínát. 35-25 lett a vége. A továbbjutás szempontjából nagyon fontos győzelem megvan. Szerdán jönnek a norvégok.
OLIMPIA
A franciák az első fordulóban a világbajnok Dániától kaptak ki 37-29-re, vagyis két meccs után pont nélkül állnak.
OLIMPIA
A két klasszist hétfő reggel tesztelték, azt követően, hogy vasárnap holtversenyben ezüstérmet nyertek 100 méter mellen a francia fővárosban.
OLIMPIA
Szilágyi Áron nem gondolta, hogy ennyire megverik, vagy ennyire nem lesz fogalma, mit kell csinálnia
Háromszoros olimpiai bajnok kardvívónk azt mondta, ellenfele minden tekintetben fölé nőtt, és úgy tűnt számára, mintha tusról tusra előre tudta volna, hogy mi fog történni.
OLIMPIA
A háromszoros olimpiai bajnok kardvívónk 15-8-as vereséget szenvedett a kanadai Fares Arfától. Egyedül Gémesi Csanád jutott be a 16 közé.
OLIMPIA
A dél-koreai sportminisztérium nem késlekedett, és bejelentette, hogy „határozott panaszt kíván tenni Franciaországnál kormányzati szinten.”
OLIMPIA
Egészen különleges a nyitány: a sportolók a Szajnán, a fellépők a folyó partján köszöntik a közönséget. Elképesztő mennyiségű rendőr vigyázza az eseményt.
OLIMPIA
A záróünnepségen bemutatkozott a négy év múlva esedékes játékok házigazdája, Milánó és Cortina d'Ampezzo is.
OLIMPIA
„Azért dolgoztam, azért készültem, különösen az utolsó négy évben, hogy olimpikon lehessek, hogy megmutathassuk Iouliával, hogy mit tudunk olimpián” - mondta az érezhetően letört Magyar Márk.
OLIMPIA
Kamila Valijeva szervezetében egy olyan készítmény nyomait találták meg, amit a szívizom kezelésére szoktak alkalmazni, egészséges ember szervezetében pedig javítja a vér oxigénellátását.
OLIMPIA
Kamila Valjeva kedden már jégre is léphet az egyéni versenyben, amelynek komoly esélyese. Doppingügye azonban már most beárnyékolja a teljesítményét.
Népszerű
Ajánljuk