KULT
A Zenergia című számot Pajor Tamás a szeretetre kiéhezett szíveknek és a turistajelzést vesztett, eltévedt vándoroknak címezte.
KULT
Karsai J. András A1 című nagylemezén szerepelő dalhoz okostelefonnal készültek a felvételek Európában és a tengerentúlon, vagyis az előadó a dalszöveghez illeszkedve sétált, és tett egy jó nagy kört a világban.
KULT
A Blikk információi szerint a Jóban Rosszban egykori szereplője kerül majd Szabó Kimmel Tamás helyére.
KULT
A Felső Tízezer új klipje először nálunk látható – Nagymaros 2030 a címe, és stílszerűen ott is forgatták.
KULT
A Velünk él a ház egy generációkon átívelő lírai dal, ez harangozza be a hamarosan érkező albumot.
KULT
A Blikknek nyilatkozó stábtagok pedig azt mondták, megkönnyebbültek, hogy az új évad forgatása már más színészekkel kezdődik el.
KULT
Egyre több helyen indulnak el a színházi próbák, a mozik is készülnek. A nézőknek a sötét maszkot ajánlják, és javaslatok is vannak már arra, hogyan lehetne megoldani a távolságtartást.
KULT
Karinthy Vera, Karinthy Frigyes dédunokája Leányfalun töltötte a nyarait Cinivel, a nagypapával, és egyáltalán nem nehezedett rá a legendás irodalmi család súlya. Édesapja, Karinthy Márton halála óta viszont neki kell egyenesbe hozni a színházát. Juhász Anna beszélgetett vele.
KULT
Eltűnhetnek a szexjelenetek és kézmosó-tanfolyam lesz – így indulhat újra a filmgyártás Hollywoodban
CGI-szex még lehet. Érdekes részleteket tartalmaz a filmes szakszervezetek 22-oldalas ajánlása.
KULT
Az elmúlt nyarak hangulatát idézi meg és az előttünk álló vakációt vetíti elénk a 15 éves Irie Maffia legújabb dala, a klipben pedig a balatoni fesztiválok boldog pillanatai elevenednek meg.
KULT
Egyik kedvenc vígjátékszínészünk esetében nem kérdés, hogy mindent el tud játszani: 40 éves szűzet és becsavarodott milliárdost is.
KULT
A színész tömören megfogalmazta, mit gondol arról, hogy a TV2 szerint emberi és magatartásbeli problémák voltak vele, és ezért nem hosszabbítottak vele szerződést.
Népszerű
Ajánljuk