KULT
A frontember maga írt arról, hogy kimerült, pihenésre van szüksége, a zenekar pedig türelmet és megértést kér. Jövő évi nagykoncertjük dátuma nyilvános már.
KULT
Az erotikus filmekben játszott szerepe miatt a hetvenes évek egyik szexszimbóluma lett. Daganatos betegségben halt meg 2012-ben.
KULT
Kilenc bemutatót terveznek a jövő évadban és műsorra tűzik a járvány miatt elmaradt előadásokat és az új bemutatókat.
KULT
'Nem fájdalom vagy bánkódás van benne, hanem inkább köszönet, hogy mennyire jó, hogy mindez megtörtént' – mondja az énekes-dalszerző.
KULT
A Cityrocks sorozat két éve a szegedi Dóm téren indult, akkor négyszáz zenész adott elő közösen két-két magyar és angol nyelvű számot. A tavalyi kecskeméti rendezvényen pedig már ötszázan muzsikáltak együtt.
KULT
Az alter szupergroup Magyarországon az elsők között tartott élő stream koncertet egy közismert nemzetközi oldalon, most ezt is megosztották.
KULT
A teljes költés, 164 milliárd forint 94 százalékát külföldi produkciók tették ki. Még idén visszatér forgatni három nagyszabású nemzetközi produkció is, köztük a Dűne.
KULT
Csupa hidegrázásra szavaztunk júliusra a streaming-felületeken. Nézhető Harrison Ford új filmje és Kevin Spacey klasszikus filmje is.
KULT
Azt még nem látják pontosan, hogyan lehet majd megrendezni a plakátkiállítást, de a pályamunkákat már várják a szervezők.
KULT
Negyvenöt éve indult zenei pályája, 40 éve került be a Makám név a köztudatba. Gitáros, zeneszerző, dalköltő, zenekarvezető, néha még prózaíró is. Krulik Zoltán a magyar kulturális szintér egyik beskatulyázhatatlan egyénisége.
KULT
Jobban is kiröhöghette volna az Eurovíziót Will Ferrell a Netflix számára készített filmben, de azért néhány kacajt így is kicsikar.
KULT
Christopher Nolan új filmje, a Tenet csak augusztus közepén fog a mozikba kerülni, de a koronavírus még ezt a dátumot is felülírhatja.
Népszerű
Ajánljuk