KULT
Fluorék rendőrnek álltak, az inFusion Trió bevette a sümegi várat, de bemutatkozott Ian O'Sullivan szólóprojektje is. Az ősz legjobb hazai klipjeiből válogattunk.
KULT
A dal sok olyan belső dologról szól, amiről eddig nem igazán beszéltem, és most nagyon felszabadító volt ezt kiadni magamból - árulta el a Fény című daláról.
KULT
Mindenki egy női szereplőt várt, de egy férfi bújt ki a maszkból. A nyomozók szerint zseniális alakítást nyújtott a harmadik helyen végzett versenyző.
KULT
Slágervárományos dallal jelentkezett a YouTube hazai sztárja - megérkezett a Nélküled, melyben a Nemazalány is közreműködik.
KULT
Gerendai Károly szerint még senki nem tud semmit előre a nyárról, így nagy kérdés övezi az olyan nagy költségvetésű fesztiválok sorsát, mint a Sziget.
KULT
Belényi Misi a dalban saját életéből merítve a párkapcsolaton belüli verbális és fizikai abúzusról énekel.
KULT
Klippremier: Nagy Adri újra egy fülbemászó dallal és fantasztikus látványvilágú videóval jelentkezik
Legfrissebb szerelmes dala, a Hol voltál az elengedésről és annak nehézségeiről szól, ezúttal a szöveget is ő írta.
KULT
Elsőként irodalmi díjat osztanak ki fiatal, magyar írók számára 2021-ben, majd a kultúra egyéb területein is szeretnék ösztönözni a hazai művészeket.
KULT
Első klipjük a szakítás utáni önironikus hangulatot idézi meg drum and bass lüktetéssel, nagybőgővel, pozannal, orgonával és egyedi stílusú gitározással.
KULT
Ötleteink lennének, kik ugorhatnának be húzónévként a luxusfeleségek közé, ám a sorozat készítői inkább orosz nemzetiségű szereplőt újítottak be a negyedik évadra.
KULT
Új klip: Megérkezett Békefi Viki és YA OU várva várt, első közös dala, egy szerelmes karácsonyi szám
„A zene és a klip pedig tökéletesen tükrözi a kapcsolatunkat, ami az érzelmek mellett tele van humorral”' – mondta a pár az Egész évben ölelnélek című dalukról.
KULT
Darth Vader teste - a rajongók így emlegették David Prowse-t. Összegyűjtöttük néhány pályatárs és hazai rajongó reakcióját, megemlékezését, köztük Aranyosi Péter humorista történetét arról, hogyan kötött ki a színész egy salgótarjáni kocsmában.
Népszerű
Ajánljuk