KULT
A Csukás Színházban tartott ünnepi megemlékezésen felszólaltak az írót személyesen ismerők is, művészek olvasták fel alkotásait.
KULT
Bár ezzel a mutatvánnyal a mai vírushelyzetben leginkább egy jó kis állami karantént lehetne nyerni, majdnem húsz évvel ezelőtt néhány jól irányzott köhögés egymillió fontot ért.
KULT
Például azt, hogy majdnem jogász lett, és, hogy háttértáncosként kezdte a karrierjét napjaink egyik leghíresebb és legdögösebb énekes-színésznője.
KULT
Korábban soha nem látott összefogás jött létre a funk/smooth jazz zenei szegmens szereplői részéről. Veres Mónika Nika, Csányi István, Zolbert, Peet és Görögh Dani is részt vettek a produkció létrehozásában.
KULT
Míg más zenészek gyászolták a 2020-as koncertjeiket, az amerikai country-pop énekesnő egy teljesen új albumot rögzített.
KULT
Az egyik legkülönlegesebb hangú énekes, Berkes Olivér és a hazai dance-szcéna kiemelkedő alakja, Sterbinszky vadonatúj kollaborációval jelentkezett.
KULT
A HVG szerint augusztus 15-e után sincs sok esély rájuk, sőt, akár további szigorítás is jöhet.
KULT
A járvány miatt nem tudtak castingolni, ezért maradhat el idén a tehetségkutató, de hivatalosan még nem erősítették meg.
KULT
Személyes kiadvánnyal jelentkezett hazánk egyik legnépszerűbb zenekara. Az Ahonnan én jövök című számukban bejárják az 'apa itt nőtt fel' helyeket is.
KULT
Újraindul a színházi élet, Csányi Sándor önálló estjével, a Hogyan értsük félre a nőket? című előadással várja a nézőket több vidéki helyszínen és Budapesten!
KULT
A zenekar szerint az „újságírók” (vannak kivételek), a „véleményhuszárok” (vannak kivételek), az arctalan senkik következmények nélküli ámokfutása ihlette a dalt.
KULT
Ceglédi Zoltán is leírta, miért nincs igazuk azoknak, akik szerint a zenészek nézzenek másik munka után.
Népszerű
Ajánljuk