KULT
A videóban hazai helyszínek mellett japán, spanyol, izlandi és kínai utazások képei is feltűnnek.
KULT
A színész a Szellem a palackban című mesét adta elő. Ha lemaradtál az élő videónkról, akkor itt most visszanézheted!
KULT
A Rabod vagyok „teljesen más, mint az eddigi dalaim, hiszen feszes, gyors tempójú lett, fülbemászó refrénnel” – mondta a szerző.
KULT
A TV2 azt nem árulta el, miért nem folytatja a színész, de karaktere ugyanakkor nem tűnik el a sorozatból.
KULT
Andrássy Réka átírta Unom című versét a gyerekeknek. Tán nincs is olyan család, aki nem élte volna át mindezeket. Léna verses dobozán közzétett videót pedig imádják, akik már hallották.
KULT
Az HBO Go-n mától megtekinthető Mark Ruffalo kettős főszereplésével készült sorozat, az Ez minden, amit tudok. Ruffalo színészi bravúrt visz véghez: egy ikerpár mindkét tagját ő maga játssza el a megdöbbentő mélységű drámában. Ennek apropóján készítettünk egy válogatást a legjobb filmjeiből.
KULT
Vannak karakterek, akiket sem nézni, sem hallgatni nem jó - mégis gonoszságukkal hozzáadnak a sztorihoz. Lista a 10 legrohadékabb filmszereplőről.
KULT
Ryan Murphy sorozata leplezetlenül mutatja be Hollywood hőskorának embertelenségét és csillogását.
KULT
A rapper egy interjúban elmondta, tartja magát korábbi véleményéhez. Szerinte némelyik sztár jobb ügyeskedő, mint amilyen zenész.
KULT
A világ leghíresebb macska-egér párosa 1940-ben jelent meg először a mozivásznon, ennek alkalmából a Boomerang egy percbe sűrítette bele az elmúlt 80 évet.
KULT
A „Mono vagy sztereo” arról a pillanatról szól, amikor ott van a levegőben az öröm, a mámor, az életigenlés.
Népszerű
Ajánljuk