KULT
Például azt, hogy majdnem jogász lett, és, hogy háttértáncosként kezdte a karrierjét napjaink egyik leghíresebb és legdögösebb énekes-színésznője.
KULT
Korábban soha nem látott összefogás jött létre a funk/smooth jazz zenei szegmens szereplői részéről. Veres Mónika Nika, Csányi István, Zolbert, Peet és Görögh Dani is részt vettek a produkció létrehozásában.
KULT
Míg más zenészek gyászolták a 2020-as koncertjeiket, az amerikai country-pop énekesnő egy teljesen új albumot rögzített.
KULT
Az egyik legkülönlegesebb hangú énekes, Berkes Olivér és a hazai dance-szcéna kiemelkedő alakja, Sterbinszky vadonatúj kollaborációval jelentkezett.
KULT
A HVG szerint augusztus 15-e után sincs sok esély rájuk, sőt, akár további szigorítás is jöhet.
KULT
A járvány miatt nem tudtak castingolni, ezért maradhat el idén a tehetségkutató, de hivatalosan még nem erősítették meg.
KULT
Személyes kiadvánnyal jelentkezett hazánk egyik legnépszerűbb zenekara. Az Ahonnan én jövök című számukban bejárják az 'apa itt nőtt fel' helyeket is.
KULT
Újraindul a színházi élet, Csányi Sándor önálló estjével, a Hogyan értsük félre a nőket? című előadással várja a nézőket több vidéki helyszínen és Budapesten!
KULT
A zenekar szerint az „újságírók” (vannak kivételek), a „véleményhuszárok” (vannak kivételek), az arctalan senkik következmények nélküli ámokfutása ihlette a dalt.
KULT
Ceglédi Zoltán is leírta, miért nincs igazuk azoknak, akik szerint a zenészek nézzenek másik munka után.
KULT
Marc Geiger, az amerikai Lollapalooza fesztivál társalapítója szerint a következő hat hónap még fájdalmasabb lehet ezen a téren, mint az elmúlt fél év.
KULT
A rapper megannyi zenésztársához hasonlóan igazságtalannak tartja, hogy a focimeccseket megtarthatják, a koncerteket viszont nem.
Népszerű
Ajánljuk