KÖZÖSSÉG
A kisfiú születése óta egy pécsi kórházban él, most viszont lehetősége lenne arra, hogy állami gondozásból szerető családba kerüljön. A rendszer mégsem támogatja őt és az örökbefogadó családot ebben.
KÖZÖSSÉG
A modell Instagram-videóban kérte a közösség támogatását az első 2–3 hónapra. A család addig kapna segítséget, amíg az anya első fizetése megérkezik.
KÖZÖSSÉG
A beszámolók szerint a sofőr nem fogad el pénzt, és rendszeresen felvesz utasokat a városrészben délutánonként. A srác szerint a gyakori késések és kimaradások miatt főleg időseken segít, de most szünet jön.
KÖZÖSSÉG
Az OTP Class Pályázat idén újra megnyitja a lehetőséget az iskolai közösségek előtt – ráadásul most több osztályt díjaznak, így még nagyobb eséllyel valósíthatjátok meg a közös álmotokat.
KÖZÖSSÉG
A fiatal anya tüdőembólia miatt hunyt el, párja egy hónappal később agyvérzésben. A négy kicsi nevelőszülőkhöz került, a legnagyobb lányt a nagypapa vette magához.
KÖZÖSSÉG
Debbie Stevens felajánlotta egyik veséjét, hogy főnöke esélyt kapjon az életre. A műtét után komplikációk jelentkeztek, mégis visszatért dolgozni, de alig telt el idő, és lefokozták, végül elbocsátották.
KÖZÖSSÉG
A kisfiú édesapja mindent megtesz, hogy fia láthassa a magyar–portugál meccset és találkozhasson Ronaldóval. Korábban hazai példaképével, Szoboszlai Dominikkal már találkozhatott.
KÖZÖSSÉG
Az édesanya korábban megtanította lányának, mit kell tenni vészhelyzetben. Hanna most nagymamájánál él, a rendőrök ajándékokkal köszönték meg a bátorságát.
KÖZÖSSÉG
A leukémiás kisfiú szülei megtört szívvel jelentették be, hogy Ágostont hazaviszik a kórházból, és minden közös pillanatot kihasználnak. Az orvosok szerint nincs már esély a gyógyulásra.
KÖZÖSSÉG
Kedl Mátyás főtörzsőrmester vacsora közben segített egy fuldokló vendégen. A Heimlich-fogással sikerült eltávolítania a torkán akadt falatot.
KÖZÖSSÉG
A fiatal fiú szíve a tornateremben állt le, életéért hetekig küzdöttek az orvosok. Most a család Miskolcra költözne, hogy Dávid folytathassa a gyógyulást – segítséget kérnek.
KÖZÖSSÉG
A rendszer bevezetése óta mára a visszaváltott palackok száma meghaladta a 2,5 milliárdot. A palackok és a dobozok a rendszernek köszönhetően újrahasznosulnak.
KÖZÖSSÉG
Veres Dorottya, a ReCrowery egyesület vezetője 2012 óta ment madarakat, főleg varjúféleket. Van egy saját menhelye, ahová befogadja a hozzá került sérült varjakat. Az edukációs állatvédő programsorozat célja, hogy lerombolja a tévhiteket, és közelebb hozza az emberekhez ezeket az okos madarakat.
KÖZÖSSÉG
A rendőrség vezetői egykori kollégájukat személyesen látogatták meg. Éva néni 35 éven át dolgozott a rendőrség kötelékében. Sokat mesélt korábbi munkájáról is.
KÖZÖSSÉG
Csapata nagyon várja vissza Csillát, akinek rehabilitációja kórházban és otthon is zajlik. Családjának gyűjtést is szerveztek.
KÖZÖSSÉG
Szinte teljesen legyengülve, tele sebekkel és élősködőkkel találták meg. Az állatvédők szerint a kezelés költsége elérheti az 500 ezer forintot is.
KÖZÖSSÉG
A díjugrató versenyről hazatérő tinédzser nem habozott, amikor meglátta a füstöt. A tanya gazdája szerint 20 év munkája égett le, de az állatok túlélték.
Népszerű
Ajánljuk