KÖZÖSSÉG
Az ajándékok mennyisége tovább nőhet, mert az idén második alkalommal Németországban is több gyűjtőpontot üzemeltettek, ahonnan még nem érkezett meg minden adomány.
KÖZÖSSÉG
Logan körülbelül másfél éve született egy magyarországi szaporítónál, majd egy Nógrád megyei településre került egy olyan gazdához, aki bántalmazta. Miután az állatvédők megmentették onnan, a honvédség vette magához.
KÖZÖSSÉG
„Egy sms, egy telefonhívás – semmi nem érkezett a kedves partnertől, hogy mégsem tudják megrakni a kamiont. Az urak szó nélkül beültek az autójukba és hazamentek a családjukhoz ünnepelni” – írja András. Ő meg fürdött egy ünnepit egy patakban.
KÖZÖSSÉG
„Fantasztikus volt egy kis időt eltölteni a hőseinkkel, egyúttal üdvözölni őket új otthonaikban” - fogalmazott a színész.
KÖZÖSSÉG
Mindezt ugyanazon a napon. Később orvosnak szeretne tanulni, a Heimlich-fogást a YouTube-on tanulta meg.
KÖZÖSSÉG
Nemrég egy nőgyógyászoknak rendezett konferencián mesélte el a személyes tragédiáját, ezután volt olyan orvos, aki elküldte erre a vizsgálatára az egyik páciensét. És ennek köszönhetően maradt életben a gyermeke.
KÖZÖSSÉG
A bicskei menhelyet, ahol minden évben több száz kölyökkutya kap új esélyt az életre, mindenki csak Kutyaoviként emlegeti.
KÖZÖSSÉG
A 15 éves lány, egy bámészkodó és a Heimlich-műfogás mentette meg a csirke nuggets miatt fuldokló vendég életét.
KÖZÖSSÉG
A kis Viki több egészségügyi problémával született 6 hónapra, egy 18. kerületi sportegyesület tagjai pedig eldöntötték, hogy 200 km gyaloglással segítik őt a minél teljesebb élethez.
KÖZÖSSÉG
Az édesapa egyedül maradt 13 éves fiával, miután felesége két hete váratlanul összecsomagolt és elköltözött. A nő az albérletet is felmondta, amiben laknak. Az apa ráadásul egy baleset miatt hónapokig nem tudott dolgozni, januárban kaphat először fizetést.
Népszerű
Ajánljuk