KÖZÖSSÉG
Elena Huelva halála előtt nem sokkal már jelezte követőinek, hogy nincs jól, de még ekkor is optimistán tekintett előre.
KÖZÖSSÉG
Szerencsére gyorsan segítettek a férfin, így stabil állapotban szállították kórházba a mentők.
KÖZÖSSÉG
A gimnáziumi felvételire készítenék fel a 7-8. osztályos tanulókat. Olyan szervezetek segítségét is kérik, amelyeknek már van tapasztalatuk a felzárkóztatásban.
KÖZÖSSÉG
Édesanyja szerint a terápia és a sok torna mellett a fiú akaratos természete is hozzájárult a fejlődéséhez.
KÖZÖSSÉG
Adikot az újévi fogolycsere keretében engedték el. Összesen 140 ukrán katona szabadult most az orosz fogságból.
KÖZÖSSÉG
Szerettei vele voltak a kórházban az utolsó napjaiban, erről készült egy szomorú, mégis megható fotó.
KÖZÖSSÉG
A legendás brazil focista csütörtökön halt meg 82 évesen, miután szervezete feladta a küzdelmet a rákkal szemben.
KÖZÖSSÉG
David Soares december 25-én is dolgozni indult, de felborult a hajója. A férfi az eset után azt mondta: kapott egy második esélyt, hogy jobb ember legyen.
KÖZÖSSÉG
A település értékeinek megőrzésére és az elnéptelenedés veszélyeire is figyelmeztetnek az akcióval.
KÖZÖSSÉG
A férfi munkába indult, de valószínűleg nem vette be előtte a gyógyszereit. Ő volt a tomboló időjárás első áldozata a városban.
KÖZÖSSÉG
A 26 éves Carolyne Kimetto jelenleg mézfinomítással foglalkozik, de felvették a dublini Technological University-re Informatika és Adattudomány mesterszakra. Még 5000 euro hiányzik a tandíjához.
KÖZÖSSÉG
A kilencéves Awang kitartóan ugatott, miután gazdája sztrókot kapott. Viszont nem volt hajlandó sem enni, sem inni, miután a férfit kórházba, őt pedig menhelyre vitték.
Népszerű
Ajánljuk