KÖZÖSSÉG
„Életünk egyik legnehezebb, Vadmentő Egyesületünk legtragikusabb napja van mögöttünk” – megrázó beszámoló Kele a gólya, Erna a vándorsólyom, Ricsi a vércse tragikus pusztulásáról.
KÖZÖSSÉG
Megtörten nyilatkozott a 44 éves férfi édesapja, aki elmondta: a félárván maradt négy gyerek közül hárman már tudják, mi történt az apjukkal.
KÖZÖSSÉG
A Láthatatlan Tanoda azért jött létre, hogy esélyt adjon a hátrányos helyzetű gyerekeknek a kitörésre. De azt látják, hogy a széteső közoktatási rendszer miatt a felvételi előkészítőnél lassan már a szorzótábláig kell visszamenni.
KÖZÖSSÉG
A szerda esti esemény a Hagyományok Házában lesz, ahol a világzene, énekelt versek, régi zene és egyéb műfajok ismert előadói lépnek fel.
KÖZÖSSÉG
Szelmának egy kérdése volt a fiúkhoz: megfordult-e a fejükben, hogy feladják, és nem fogják őt megmenteni?
KÖZÖSSÉG
Ambarus Fanni 11 évig zökkenőmentesen élte az életét új szívével, két héttel ezelőtt azonban rosszul lett.
KÖZÖSSÉG
Kozák Orsolya olyan missziós munkát végez Afrikában, amit csak kevesen vállalnak. A diplomás ápolóként végzett magyar szakember most a doktoriját írja, és ehhez végez kutatást Ghánában, miközben alapvető fontosságú ismereteket oszt meg a helyiekkel.
KÖZÖSSÉG
Minden pennyt annak a hospice háznak adott, ahol idős, rákban elhunyt szomszédja töltötte utolsó napjait.
KÖZÖSSÉG
A 25 éves lány 8 hónapig titokban tartotta, hogy ő lesz édesapja donorja. A „leleplezésről” készült videó rengeteg ember szemébe csalt könnyeket.
KÖZÖSSÉG
A texasi Gordon Hartman Morgan nevű lányának akart elsősorban örömet szerezni, de az évek alatt kinőtte magát a dolog, és százezrek látogatják az élményparkot.
KÖZÖSSÉG
Menyhárt Dávid csatornáján hajléktalanokkal beszélget a mindennapjaikról, sokszor pénzzel is segít nekik. Párját ebédelni hívta meg, de végül a lány fizetett.
KÖZÖSSÉG
Dominikot egy titokzatos betegség támadta meg. Egy belgiumi specialista segíthet a kicsin, ennek költsége viszont több tízmillió forint lenne.
KÖZÖSSÉG
A szakértők szerint már az is szabályos csoda, hogy a gyerek egyáltalán megtanulta valahogy eljátszani Chopint.
KÖZÖSSÉG
Az idős eb, Mangó most új családot keres, mert kiderült, beteg gazdája már nem tudja ellátni.
Népszerű
Ajánljuk