KÖZÖSSÉG
Csendes Sándor ötévesen lett a debreceni klub szurkolója. Néhány hete még Dzsudzsákkal ölelkezett a pályán, miután elvégezte a kezdőrúgást.
KÖZÖSSÉG
A kreatív és vidám elköszönéssel bizonyára sokakat megleptek a ballagók, tanáruk pedig a Facebookon köszönte meg a megható üzenetet.
KÖZÖSSÉG
Sok megválaszolatlan kérdés után végül sikeres volt a mentési akció, a megszeppent állat pedig megihlette a kemény legényeket.
KÖZÖSSÉG
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.
KÖZÖSSÉG
Az állat lábát azért kellett amputálni, mert fiatalon csapdába esett. A 20 kilós, embernagyságú protézissel azonban már újra vidáman szaladgálhat.
KÖZÖSSÉG
0036 MARK legújabb alkotásáról videó is készült, amelyben a legendás rajzfilmek mellett az idei, sokat szidott élőszereplős feldolgozás is feltűnik néhány képkockáig.
KÖZÖSSÉG
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.
KÖZÖSSÉG
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.
KÖZÖSSÉG
A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete 180 főt tudott megvendégelni. A gyerekeknek rendezett tombolán senki nem maradt nyeremény nélkül.
KÖZÖSSÉG
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.
KÖZÖSSÉG
Sőt, Karácsony Gergely és Gyurcsány Ferenc is elbúcsúztatta a közösségi oldalain az énekesnőt.
KÖZÖSSÉG
Joe Crean 1971-ben kezdett dolgozni a British Railnél. Az utolsó napján a családja és barátai várták a peronon.
KÖZÖSSÉG
Május 22. hétfő éjfélig még rendelkezhetsz adód 1%-áról. Adunk pár tippet, kik vehetik hasznát a felajánlott egy százalékodnak!
KÖZÖSSÉG
Anyák Háza, számtalan innovatív terápia és speciális táborok beteg gyermekek és szüleik számára. Csak egy pár dolog, amin a Bethesda Kórház Alapítványa évek óta fáradhatatlanul dolgozik. Cikkünkben bemutatjuk munkájukat, hogy legyen még időd adód 1%-ával támogatni őket, május 22-ig!
Népszerű
Ajánljuk