KÖZÖSSÉG
Igen kevés a Magyarországon elérhető hangoskönyv, pedig vak vagy gyengénlátó emberek is szívesen megismernék a különböző műveket. Ehhez keres önkéntes felolvasókat a Bodor Tibor Kulturális Egyesület.
KÖZÖSSÉG
Az akciót Fullajtár Andrea és Bíró Kriszta indította el. De csatlakozott hozzájuk már Gryllus Dorka, Simon Kornél, Trokán Anna és Trokán Nóra is.
KÖZÖSSÉG
Főként eszközöket ajánlanak fel, de van, aki internet előfizetéssel, mások netes oktatással és programok ajánlásával segítenek.
KÖZÖSSÉG
Orvosok és ápolók a Facebookon osztottak meg egy csoportképet magukról. Bejegyzésükben azt írják, a kritikus hetekben, hónapokban ott lesznek a betegágyak mellett.
KÖZÖSSÉG
A Facebookon hirdette meg akcióját, mint írja, a koronavírus miatt lemondták fellépéseit, így ráér segíteni.
KÖZÖSSÉG
Például azzal, hogy helyettük megyünk bevásárolni, nehogy kitegyék magukat a fertőzésveszélynek.
KÖZÖSSÉG
A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet dolgozói szerettek volna csokit, kávét és gyümölcsöt is küldeni a Dél-pesti Centrumkórházban dolgozó kollégáiknak.
KÖZÖSSÉG
A koronavírus miatt nem utazhattak Valenciába, így egy bergamói kórházon segítettek a visszatérített jegyárral.
KÖZÖSSÉG
Amint megtudta, hogy beteg, a kaliforniai kislány máris segíteni akart a sorstársain. Végül sikerült legyőznie a rákot, és rengeteg pénzzel támogatta a hasonlóan beteg gyerekeket és a rákkutatást.
KÖZÖSSÉG
A vonat elé egy 20 méteres fa dőlt. A tűzoltók autója nem tudott a vonathoz jutni, mire viszont gyalog odaértek, a vasutas és a fia feldarabolták a fát.
KÖZÖSSÉG
Dan Price cégénél mindenkinek évi 70 ezer dollárra emelte a fizetését, ami majdnem havi kétmillió forint. És azóta virágzik az üzlet.
KÖZÖSSÉG
A 36 éves férfi először kimenekítette az ablakon a feleségét és a 3 éves kisfiát. Ő viszont még visszament a személyes irataiért, de annyi füstöt belélegzett, hogy elájult és kijönni már nem tudott.
Népszerű
Ajánljuk