KÖZÖSSÉG
A helyi közösség tiltakozása és kitartása miatt egy időre megmenekült a fakivágástól a Határ útnál húzódó Kiserdő, és attól, hogy rajta keresztül húzódjon egy új gyorsforgalmi út.
KÖZÖSSÉG
A színész, író egy hosszú interjúban mesélt Nyáry Krisztiánnak az amerikai helyzetről és a családi életéről is.
KÖZÖSSÉG
Irénke néni a védőeszközöket kiakasztja a háza kerítésére, és bárki elveheti onnan, ha szüksége van rá.
KÖZÖSSÉG
Nem vált be a kemoterápia és a sugárkezelés sem. A megoldás pedig végig a szomszéd szobában volt.
KÖZÖSSÉG
Az ötlet egy budapesti vállalkozóé, az olasz amatőr színtársulat gyönyörűen megoldotta a nem könnyű feladatot.
KÖZÖSSÉG
A Magyar Nemzeti Táncegyüttes új kihívást indított az otthon maradt néptáncosok részére, amiből a mentők sem maradtak ki.
KÖZÖSSÉG
A kezdeményezésről a Tartsd otthon a nagyit Facebook-oldalon írtak először. A csapatuk pedig kipróbálta és elmagyarázta, hogyan is működik a piac a jelenlegi helyzetben.
KÖZÖSSÉG
Valószínűleg jelentős változások lesznek a közlekedés, utazás, munka és oktatás körülményeiben is.
KÖZÖSSÉG
A vállalat segíteni szeretné azokat a nehéz helyzetbe került betegeket és kórházi dolgozókat, akik a rendkívüli napokban a kórházban betegeskednek, illetve éjt nappallá téve dolgoznak.
Népszerű
Ajánljuk