KÖZÖSSÉG
Emlékeztek Szellőre, a káli kisgólyára? Nyáron még az életéért küzdöttek a madármentők, most pedig filmsztár lett belőle.
KÖZÖSSÉG
Gyönyörű képekre licitálhattok, az összeggel pedig az állatmenhely munkáját támogathatjátok.
KÖZÖSSÉG
Két hónap kezelés után belefér a szűk nadrágba is a tiszakarádi fiú lába. Van végre munkája is, csak a családja végleges Budapestre költözése okoz nekik fejtörést. Arról álmodnak, hogy vesznek támogatással egy romos házat és felújítanák.
KÖZÖSSÉG
A bagolynak nyílt felkarcsonttörése volt, a szárnya pedig átfordult, ezért sürgős segítségre volt szüksége. Szerencsére már jól van.
KÖZÖSSÉG
„A kortárs erdélyi magyar irodalom egyik legnagyobb alakjától kell fájó búcsút vennünk” - írta a főpolgármester.
KÖZÖSSÉG
A madárról most már egy madármentő egyesületben gondoskodnak, tavasszal pedig újra vízre bocsáthatják.
KÖZÖSSÉG
A fiatal zenész, politikus már két hete a kórházban volt, mikor rosszabbra fordult az állapota.
KÖZÖSSÉG
A négyéves Emmánál márciusban diagnosztizáltak leukémiát. Csak a csontvelő-átültetés segíthet rajta, ám szerencsére az egyik testvére alkalmas donornak. Viszont a háromgyermekes család egyetlen kereső tagja, az édesapa nemrég a koronavírus miatt elveszítette az állását, és az albérletükből is hamarosan költözniük kell.
KÖZÖSSÉG
„Kívülről úgy tűnik, egy fejlettebb egészségügyből érkeztünk, mégis itt a Bethesdában kaphatta csak meg kisfiunk az esélyt az új életre, soha nem fogjuk elfelejteni, amit itt kaptunk...” - fogalmazott a kis Jayme édesanyja, amikor 3 hónap után hazamehettek.
KÖZÖSSÉG
Az SMA-s kisfiúnak is a Zolgensmára lenne szüksége. Az összeg ugyan folyamatosan nő, de nagyon lassan, a koronavírus-járvány is nehezíti a gyűjtést.
KÖZÖSSÉG
Kalmár Zsolt mezének felajánlásával egy 13 esztendős SMA 1-betegségben szenvedő kisfiúnak és egy oxigénhiánnyal született kislánynak segítettek.
KÖZÖSSÉG
Komoly megpróbáltatásokon ment keresztül, de hála a madármentőknek, már teljes életet élhet.
Népszerű
Ajánljuk