KÖZÖSSÉG
Két családot is szeretne támogatni ezzel a pénzösszeggel, ami követői önzetlen segítségének köszönhetően gyűlt össze.
KÖZÖSSÉG
A Magyar Természetvédők Szövetsége Életigenlő – Bólints rá! kampányához számos ismert ember csatlakozott. Ezen a héten Böjte Csaba ferences rendi szerzetes és Kovács András Péter humorista hívja fel a figyelmet a fenntartható életmódra.
KÖZÖSSÉG
Ráadásul több mint 500 rászoruló gyermek karácsonyi ajándékkívánságát is teljesítik. Már hetekkel karácsony előtt begyűjtötték, mit szeretnének a kicsik, és minden kívánságnak örökbefogadót is kerestek.
KÖZÖSSÉG
A szomszéd házban élő édesanya értesítette a településen lakó, Szolnokon hivatásos tűzoltóként szolgáló fiait, akik éppen szabadnapjukat töltötték otthon és azonnal a helyszínre siettek.
KÖZÖSSÉG
Rhiannont a barátai arra buzdították, hogy tegye zsebre a pénzt, de ő inkább a lelkiismeretére hallgatott.
KÖZÖSSÉG
Az Anyák az Anyákért Alapítványon keresztül kérnek támogatást az újszülöttnek és édesapjának.
KÖZÖSSÉG
A budapesti Szent István Gimnázium 12. d osztályos diákjai döntöttek így. L. Ritók Nóráék egy másik iskolától 200 darab textil maszkot kaptak.
KÖZÖSSÉG
Szabóné Berki Bianka épp a barátaival utazott az M4-es autóúton, amikor látta, hogy pár száz méterrel előttük egy autó kacsázni kezd, letér az útról, többször megpördül a levegőben, majd iszonyatos erővel becsapódik az árokba. Azonnal félreállt, majd odarohant a kocsihoz.
KÖZÖSSÉG
Az SMA-s kisfiúról és családjáról csodálatos karácsonyi fotók készültek. Ám eközben másik három beteg gyermeknek is segítettek: a fotós ugyanis nem szeretett volna pénzt kérni a képekért, így azok árából végül adomány lett.
KÖZÖSSÉG
Többek között Palvin Barbi, Caramel, Kiss Ramóna, Liu Shaolin és Zimány Linda is támogatja az Együtt az Autistákért Alapítvány munkáját.
KÖZÖSSÉG
Az utcán él és rajzol Lábár István, a környékbeliek látják el ceruzával és papírral, tehetségesnek tartják.
KÖZÖSSÉG
Elsősorban jótékonysági célt szolgál, másodsorban nem akarják, hogy légiutas-kísérőik kiessenek a gyakorlatból, harmadrészt meg azért, mert poén.
Népszerű
Ajánljuk