KÉK HÍREK
A szerbiai Baranda faluban rendezett főzőversenyen súlyos baleset történt, a gyereket végül egy belgrádi kórházba szállították.
KÉK HÍREK
Az Országos Mentőszolgálat a közösségi oldalán számolt be arról, hogy egy segítőkész szomszéd hogyan állt helyt egy igen nehéz pillanatban.
KÉK HÍREK
A kábel elvágásával több órára zavart okoztak a Szlovákiából Magyarországra irányuló kőolajszállítás elektronikai rendszerében, ami ideiglenes szolgáltatáskiesést eredményezett.
KÉK HÍREK
A bíróság halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt találta bűnösnek a vádlottakat.
KÉK HÍREK
„Az édesapámat nem akartam kitenni ennek, kértem, menjen vissza a révhez, én meg hívtam a központi segélyvonalat” – mondta Richárd. Szerinte az áldozat hátán látható sérülések alapján Olivér az ütközéskor azonnal meghalhatott.
KÉK HÍREK
A portugál szakember szerencsére nem tartózkodott a járműben a támadás idején. Szerencséje volt, a lövések pontosan ott érték az autót, ahol a sofőr ült volna.
KÉK HÍREK
A szörnyű balesetnek többen szemtanúi voltak az utasok közül. Egyelőre nem tudni, hogy baleset történt, vagy az utas szándékosan került a hajtómű közelébe.
KÉK HÍREK
Volt, akit az autójában ért a sárlavina, más rögtönzött akadályokkal próbálta a víz útját állni.
KÉK HÍREK
Az olasz férfi szerint többször is szóltak, hogy túl gyorsan mennek. A túlélő éppen a hajó hátulján állt, mikor a baleset megtörtént.
KÉK HÍREK
A Mi Hazánk közleményben reagált az esetre, melyben azt írták, hogy Forgács Béla magánvéleményt fogalmazott meg, hirtelen felindulásból és meggondolatlanul. A párt hozzátette, hogy Forgács Béla visszalépett a jelöltségtől.
KÉK HÍREK
A nőnek egy online áruházból kellett rendelnie, viszont ahhoz, hogy továbbléphessen, arra kérték a „munkáltatók”, hogy utaljon át pénzt különböző számlákra. Azt mondták neki, hogy a jutalékkal együtt visszakapja majd a pénzét.
KÉK HÍREK
Ha bűnösnek találják, 10-től 15 évig terjedő börtönbüntetés várhat V. Bálintra. Története így a sztárság helyett egy cellában érhet véget.
KÉK HÍREK
A fürdőszobában található villanybojler javítása és bővítése során szabálytalan javításokat és bővítéseket végzett a férfi, de a munkálatokat követően az elektromos hálózat ellenőrzését sem végezte el, felfüggesztett fogházbüntetést kért rá az ügyészség.
KÉK HÍREK
Két gyerek vitája miatt kaptak össze a szülők, az egyikőjük megfenyegette a másik szülőt. A rendőrség vele szemben zaklatás miatt indított eljárást.
KÉK HÍREK
Véget ért az áldozatok keresése. A rendőrség hétfőn a 18 éves Daniella testét is megtalálta.
KÉK HÍREK
A 19 éves éltanuló Marci maradványaira Vác és Sződliget között találtak rá. A kapitány elmondta, hogyan.
KÉK HÍREK
Az ajánlat szerint a szülők nem kaptak volna semmit, csak az özvegy és a két árva részesült volna kártérítésben. A család ügyvédje próbált peren kívül megegyezni a TEK-kel a kártérítés összegéről, de nem járt sikerrel.
Népszerű
Ajánljuk