KÉK HÍREK
Súlyos baleset történt hétfő reggel. Két nő és egy férfi halt meg, akik munkába siettek. A Miskolcról Hidasnémetibe tartó személyvonattal ütköztek.
KÉK HÍREK
Négy ember ellen emeltek vádat, akik drogot árultak. Egyik vevőjük egy józsefvárosi buliban önkívületbe került, majd halálosan megsebesítette magát.
KÉK HÍREK
A fiatal pilótát súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A balesetet turbulencia okozhatta.
KÉK HÍREK
A 23 éves férfinak fogalma sem volt arról, hogy a beengedés során mindenkit átvizsgálnak. Ekkor bukott le a táskájában tartott marihuánával.
KÉK HÍREK
Egyelőre nem tudni, mi okozhatta a magyar nő halálát. A feltételezések szerint infarktust kaphatott az elviselhetetlen hőségben.
KÉK HÍREK
A 33 éves nő állítólag két kutyával sétált, amikor az egyiket elragadta a sodrás. Az áldozat megpróbálta megmenteni az állatot, sikertelenül.
KÉK HÍREK
Az aláhulló hatalmas rakétadarab mérgező barnássárga füstöt húzott maga után. A távozó gázok életveszélyt jelentenek az emberekre és az élővilágra nézve is.
KÉK HÍREK
Egy gyerek talált rá egy 59 éves magyar nőre, akin már nem tudtak segíteni: holtteste a víz felszínén lebegett. Rajta kívül egy középkorú férfi is elhunyt.
KÉK HÍREK
A 9 éves Emma hónapokon keresztül volt kitéve verbális bántalmazásnak az egyik pedagógus részéről. Az anya, miután látta lánya megváltozott viselkedését és depresszióját, titokban hangfelvételeket kezdett készíteni.
KÉK HÍREK
A detonációban a kisfiú apja és két nő is megsérült. Az édesapa és fia a tiltó táblák ellenére ment be a területre Knin település közelében, ott találtak egy gránátot, amit elvittek a tiltott területről, majd a gránát a kocsijukban felrobbant.
KÉK HÍREK
A szerencsétlen eset körülményeit az előadást színpadra állító PS Produkció és a rendőrség is kivizsgálja. A magasból lezuhant színészt kórházba kellett szállítani.
KÉK HÍREK
A zsaru egyébként elsőre fel sem ismerte a világsztárt. Amikor másodszorra is megállította, akkor már azt is látták, hogy Timberlake nem tudott egyenes vonalban haladni vezetés közben.
KÉK HÍREK
A vádlottat 2016 januárjában a Szegedi Ítélőtábla tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte. Az ítélőtábla szerint a társadalom védelme érdekében volt szükséges a legsúlyosabb büntetés kiszabása.
KÉK HÍREK
A férfi személyazonossága és halálának körülményei egyelőre nem ismertek. Az ügyben nyomozás indult.
KÉK HÍREK
Az anyjuk akkor került elő, amikor a rendőrök és a mentők is odaértek. A gyerekeket kórházba vitték. Székesfehérváron a központi zár miatt ragadt a kocsiban egy 1 éves kislány a hőségben, őt rendőrök szabadították ki.
KÉK HÍREK
A tiltás ellenére mentek be a Knin környékén lévő aknamezőre. A robbanószerkezetet az apa tette be az autóba, amit aztán a gyerek véletlenül aktivált.
KÉK HÍREK
Roberto Baggiót a történtek után kórházba szállították fejsérüléssel, miután leütötték egy puskatussal.
Népszerű
Ajánljuk