KÉK HÍREK
A nő a családjával utazott a luxushajón, amikor a kabinja erkélyéről egy alatta lévő fedélzetre zuhant az utazás másnapján. A tragédia körülményeit vizsgálják.
KÉK HÍREK
A busz a Párizs melletti Juvisy-sur-Orge-nál zuhant a folyóba, miután egy parkoló autónak ütközött. A képzésének végén járó sofőr alkohol- és drogtesztje is negatív lett. A buszon utazó mind a négy embert kimentették.
KÉK HÍREK
A szolnoki bíróság újabb szakértőket hallgatott meg a kalandparkban kisfiút felrúgó A. Tibor ügyében. Az ítélethirdetés így várhatóan hat héttel csúszik, a magát ártatlannak valló vádlott pedig valószínűleg fellebbez, ha elítélik.
KÉK HÍREK
Az amerikai elnök elleni merényletkísérlet kapcsán két videót is megosztott az amerikai ügyész. Az egyik egy nappal a támadás előtt készült, amikor a támadó bejárta a terepet, a másik pedig a lövések utáni pillanatok, amikor menekülni próbál az elkövető.
KÉK HÍREK
Megszólalt az a 30-as éveiben járó férfi, akinek a nyílt utcán mentették meg az életét egy szívműtéttel. A kórházi ágyán elmondta, hogy megbánta a tettét, és már másként látja az életét.
KÉK HÍREK
A Központi Nyomozó Főügyészség hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsítja Budapest főispánját. A gyanú szerint a politikus közel 70 ezer forint értékű bort fogadott el egy vendégmunkásügyben.
KÉK HÍREK
Az 56 éves férfi egy fa ágylapot szerelt az autójába matraccal együtt, ez volt az együttlétek egyik helyszíne. A lakásán lefoglalt eszközökön a hatóságok húsz évre visszamenőleg találtak fotókat és videókat az áldozatokról.
KÉK HÍREK
A Miskolci Járásbíróság első fokon bűnösnek mondta ki azt a két nőt, akik egy súlyos tünetekkel érkező beteget nem vettek fel a kórházba. A nem jogerős ítélet szerint a mulasztásuk és a férfi másnapi halála között közvetett ok-okozati összefüggés áll fenn.
KÉK HÍREK
Az Országos Onkológiai Intézet sebész főorvosa egy gyors, helyszíni ultrahangvizsgálat után avatkozott be. Elmondása szerint a begyakorolt protokollnak köszönhetően a beavatkozás rendkívül gyorsan zajlott.
KÉK HÍREK
Egy a környéken galambokra vadászó idős férfit állítottak elő a rendőrök, aki állítása szerint véletlenül találta el az ablakot. Az ügyben még ma dönthet a bíróság.
KÉK HÍREK
Szerencsére senki sem sérült meg, a lövedék a lehúzott redőnyt találta el. A rendőrök még a helyszínen elfogták a feltételezett elkövetőt.
KÉK HÍREK
A Győri Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat a férfi ellen. A végrehajtandó börtönbüntetés mellett határozott időre el is tilthatják a vezetéstől.
KÉK HÍREK
Egy 57 éves német férfi halt meg egy hurghadai hotelben, ahol a show részeként a közönség tagjainak nyakába is akasztották a kígyókat. A német rendőrség vizsgálatot indított az ügyben, a halál pontos okát toxikológiai vizsgálat fogja megállapítani.
KÉK HÍREK
Egy 43 éves szentlőrinci férfi vasárnap a pécs-vasasi lőtéren fordította maga ellen a fegyvert. Az Országos Mentőszolgálat megerősítette, hogy életveszélyes állapotban vitték kórházba, de hétfőn belehalt sérüléseibe.
KÉK HÍREK
A VIII. kerületben csapódott a falba az autó, ahol éppen akkor többen is ültek az érintett kávézóban. Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint a helyszínről egy férfit és egy nőt szállítottak kórházba.
KÉK HÍREK
Márkus Péter autója fejjel lefelé állt meg egy fonyódi csatornában. A beömlő víz nyomása és a biztonsági öv miatt a fiatal sportoló a jármű foglyává vált, a mentők már nem tudtak rajta segíteni.
KÉK HÍREK
A Fővárosi Főügyészség elutasította a gyanúsítás ellen benyújtott panaszokat. Az eljárás továbbra is két mentésirányító, egy mentésvezető és egy betegszállítást felvevő dolgozó ellen folytatódik.
Népszerű
Ajánljuk