KÉK HÍREK
A BRFK pénteken bejelentette, hogy a nyomozás arra jutott, baleset okozta a kajakos halálát. A boncolás után felmerült az idegenkezűség gyanúja, de végül semmi nem utalt bűncselekményre.
KÉK HÍREK
Bangó Sándor vallomást tett az ügyészségen. A férfi a TikTokon közölte, hogy a hatóság a nyomozás érdekében arra kérte, ne beszéljen a történtekről.
KÉK HÍREK
A kavicsot szállító kamion az oldalára borult, rakománya pedig beterítette a Budapest felé vezető oldalt. A borulást egy másik, a balesetben szintén érintett teherautó fedélzeti kamerája rögzítette.
KÉK HÍREK
A Budapestről Koppenhágába tartó járat útját kellett megszakítani, mert egy utasnak sürgős orvosi ellátásra volt szüksége. A fedélzeti személyzet a landolásig ellátta a beteget, akit a leszállás után kórházba szállítottak.
KÉK HÍREK
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő egykori főigazgatóját csütörtökön vették őrizetbe különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával. Az ügy egy 2014-es, 8,15 millió eurós kölcsön körül forog, amit egy soha meg nem valósult romániai naperőmű-projektre adtak.
KÉK HÍREK
A rendőrség eljárást indított Pintér Bence győri polgármester feljelentése alapján ismeretlen tettesek ellen. Az ügy azokat a biztonságiakat érinti, akik Orbán Viktor márciusi kampányeseményén léptek fel a tüntetőkkel szemben.
KÉK HÍREK
A fiú a SzívCity alkalmazás riasztására hagyta el a tantermet, hogy egy közeli parkban segítsen egy eszméletlen férfin. A beteg keringése kétszer is összeomlott, de a fiú a mentők kiérkezéséig folytatta az újraélesztést.
KÉK HÍREK
A TISZA Párt képviselője arról írt, hogy a Fejér vármegyei rendőrség gyanúsítottként hallgatott ki egy férfit. A politikus a választási kampányban tett feljelentést szavazatvásárlás gyanúja miatt.
KÉK HÍREK
A rapper és családja könnyekben tört ki a tárgyalóteremben, miután a bíróság döntést hozott. Az ügy most visszakerül a Fővárosi Törvényszékre, új eljárásban, egy másik bírói tanács előtt folytatódik a bizonyítás.
KÉK HÍREK
A magyar rendőrség terrorizmus gyanúja miatt körözi Juhász Mihályt, akit a Blikk szerint már le is tartóztattak Angliában. A férfit azzal gyanúsítják, hogy 2023 és 2025 között háromszor is megfenyegette a budapesti amerikai nagykövetséget.
KÉK HÍREK
A Nemzeti Nyomozó Iroda hűtlen kezelés és versenykorlátozó megállapodás gyanújával vizsgálódik a Mészáros M1 Autókereskedő Kft.-nél. A nyomozás tényét a legfőbb ügyész erősítette meg egy képviselői kérdésre.
KÉK HÍREK
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda hivatalos közleményben erősítette meg a vagyonbiztosítási intézkedéseket. A nyomozás a NAV pénzmosás elleni irodájának jelzése alapján indult.
KÉK HÍREK
A BRFK motoros rendőrei a különleges bemutatót tartottak a Városligetben. A rendőrség szerint a rutin nem helyettesíti az óvatosságot, a védőfelszerelés pedig életet menthet.
KÉK HÍREK
Hétfő reggel egy 12 éves fiút és a nagymamáját is kórházba kellett szállítani, miután egy autó elütötte őket. A fiú agyrázkódást szenvedett, a helyszínen segítő szemtanú pedig a többi autós közönyéről számolt be.
KÉK HÍREK
Hétfőn előkészítő ülést tartottak az alultápláltság miatt meghalt csecsemő ügyében, ahol a vádlott anya nem tett beismerő vallomást. Mivel tagadta, hogy tehéntejjel etette a gyereket, az ügy szeptemberben tanúk meghallgatásával folytatódik.
KÉK HÍREK
Davide Lucchellit, az Oggetto Sconosciuto dobosát a családja érte el telefonon hétfőn. A 24 éves zenész május 1-jén tűnt el egy IX. kerületi parkolóból.
KÉK HÍREK
A brit nő április 14-én ment feleségül a halálra ítélt James Broadnaxhoz. Mindössze két héttel később a kivégzőkamra tanúablakához hívták, hogy végignézze a férfi halálát.
Népszerű
Ajánljuk