KÉK HÍREK
A 27 éves kutasi sofőrt Ötvöskónyiban mérték be. 126 km/órával ment lakott területen belül.
KÉK HÍREK
Az éhes betörő után a szomszéd utcáig futott a tulajdonos, majd a rendőrök is megérkeztek. A 32 éves férfi gyorsított eljárásban két év börtönbüntetést kapott.
KÉK HÍREK
A gyors beavatkozásnak köszönhetően a tüzet sikerült elfojtani, de a szellőzőrendszer a lakásokba is juttatott a füstből. Egy lakót a mentők kórházba vittek megfigyelésre.
KÉK HÍREK
Egy 70 éves brentwoodi férfi lett rosszul vezetés közben, és a jármű kilőtt a szervizútról, majd az autópálya felett a levegőben repült át. A sofőrt kórházba vitték.
KÉK HÍREK
A rendőrség személyi szabadság megsértése és bántalmazás miatt nyomoz. Az Országos Polgárőr Szövetség szerint az érintettek közül hárman azonnal kiléptek a polgárőrségtől.
KÉK HÍREK
A gyöngyösi áldozatot a tűzoltók emelték ki a szerelvény alól, Budapesten a katasztrófavédelem biztosította az utasok átszállítását. A közlekedés mindkét szakaszon teljesen leállt a reggeli órákban.
KÉK HÍREK
Tavaly már milliós bírság és hónapokra bezárás követte a menza botrányát. Most ismét üvegszilánk került az ételbe, egy tanár jelezte a problémát, a hatóságok pedig vizsgálódnak.
KÉK HÍREK
Iskolai tömegmészárlásra készült egy 15 éves fiú Kárpátalján - már élő adásban volt, amikor elfogták
A közösségi médiában előre bejelentette szándékát, majd élőben közvetítette, ahogy elindul az épületbe. A hatóságok közbeléptek, így nem sérült meg senki.
KÉK HÍREK
Gyorsított eljárásban ítélték el azt a férfit, aki nem elégedett meg a betöréssel, még a háztulajdonos pólóját is magára vette.
KÉK HÍREK
Az ügyféltérből több tízmillió forint tűnt el, a teljes zsákmányt a kocsiban találták meg. A két moldáv férfihoz egy korábbi ATM-feltörést is kapcsolódhat.
KÉK HÍREK
A 66 éves férfira 425 ezer forintos pénzbüntetést szabtak ki. Az ügyész felfüggesztett börtönért fellebbezett.
KÉK HÍREK
A férfit a halottak között keresték, de később kórházban találtak rá. Az ügy téves azonosítás miatt keveredhetett.
KÉK HÍREK
Három marokkói származású, 21, 22 és 24 éves migránst tartóztatott le a rendőrség Catania környékén a két magyar nő elleni szexuális erőszak miatt.
KÉK HÍREK
A 30 éves férfi késsel végzett 67 éves édesanyjával, majd a segítségére sietőket is megfenyegette. A rendőrök sokkolóval tudták ártalmatlanítani.
KÉK HÍREK
A férfit előzetes letartóztatásba helyezték. A hatóságok szerint szilárd bizonyíték van arra, hogy ő ölte meg a 22 hónapos K. Hannát.
KÉK HÍREK
A 30 éves elkövető zavart volt elfogásakor. Korábban az erkélyen egy késsel bántalmazta a 67 éves nőt.
KÉK HÍREK
A vad bika több kertben és a buszmegálló környékén garázdálkodott, még kutyákkal is összecsapott. A falubeliek rémülten nézték, ahogy tombol.
Népszerű
Ajánljuk