KÉK HÍREK
A bíróság szerint az óvoda felelős a csányi tragédiáért, mert a mászóka lábazata korhadt volt.
KÉK HÍREK
A hatgyerekes anya azonnal hívta a mentőket, mikor a gyerek rohamot kapott. Elmondta, hogyan próbálta megmenteni a kicsit, amíg megérkezett a segítség.
KÉK HÍREK
A gyerekotthon egyik vezetője is megerősítette, hogy a korábban bántalmazott gyerek náluk van azóta.
KÉK HÍREK
A házaspár éveken át havonta szedte a pénzt a kiszolgáltatott asszonytól. A kölcsön sokszorosát követelték tőle, és fenyegetéssel próbálták tovább sarcolni.
KÉK HÍREK
A nőt 2013-ban ítélték el, 17 évnyi börtönbüntetést kapott. Egyszer már szabadlábra helyezték, de pár hónap múlva újra rács mögé került, azóta sem szabadulhatott.
KÉK HÍREK
A vádlott egy motorsportos ismerős, aki vendégként tartózkodott a villában. Az ügyben most, évekkel később indul bírósági tárgyalás.
KÉK HÍREK
A 42 éves nőnek még 15 éves korában veszett nyoma, azóta raboskodott egy szobában. Olyan rossz állapotban került elő, hogy már csak napjai lettek volna hátra, ha nem jön a segítség.
KÉK HÍREK
A NAV leleplező akciója után tizenkét gyanúsítottat hallgattak ki, hat embert őrizetbe vettek a bűnszervezetből.
KÉK HÍREK
A méregkeveréssel és csalással is megvádolt Gyönyör Teréz a korábban kiszabott 25 év helyett csak két év hat hónap börtönt kapott. Mivel a büntetés nagy részét már letöltötte, nem kell visszamennie a börtönbe.
KÉK HÍREK
A rendőrség nyilvánosságra hozta a baleset felvételeit. A cél: ráirányítani a figyelmet a rolleres közlekedés kockázataira és a sisakviselés fontosságára.
KÉK HÍREK
Egy Törtelhez közeli erdőben bukkantak emberi csontokra, amelyekről az azonosítás után kiderült, hogy a 60 év körüli férfihez tartoztak.
KÉK HÍREK
Miskolc alpolgármestere szerint a rendőrök két percen belül odaértek és véget vetettek a balhénak. Öt főt hallgattak ki gyanúsítottként.
KÉK HÍREK
A szerencsétlenségben összesen 91 ember sérült meg. A másik vonat mozdonyvezetőjét súlyos sérülésekkel, mentőhelikopterrel szállították kórházba.
KÉK HÍREK
A férfi védőfelszerelés nélkül közlekedett. Életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, de már nem tudták megmenteni az életét.
KÉK HÍREK
A bejelentést követően több szirénázó rendőrautó és mentő is érkezett az Acélgyári úton lévő helyszínre, de már nem lehetett megmenteni a baba életét.
KÉK HÍREK
„A Siófoki Rendőrkapitányság munkatársai példát mutattak. Két igazi angyal, kék ruhában” - írta a hálás édesapa az ijesztő eset után.
KÉK HÍREK
A ma már kétgyermekes családanya elmesélte, hogy a lányok gyakran drogoztak és az is megszokott volt, hogy az intézményben élő lányok prostituáltként dolgoztak.
Népszerű
Ajánljuk