HÍREK
Az állami erdők áruba bocsátását alapvetően tiltják a jogszabályok. Lázár János viszont így a batidai kastély közelében levő erdőt is tulajdonolhatja.
HÍREK
A kormányzat nemzetközi szóvivője kiemelte: Magyarország vonatkozásában az ügy nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot.
HÍREK
A Hezbollah már bosszút ígért Izrael ellen a támadás miatt. A csipogókat lehet, hogy Magyarországon gyártották.
HÍREK
A Vízügy tájékoztatása szerint a szükségszerű lépés a Mosonmagyaróvár feletti szakaszon már érezteti is a hatását.
HÍREK
A felvételeken jól látható, hogy milyen az, amikor valójában megérkezik az áradás egy Duna menti faluba.
HÍREK
A szolgáltató folyamatosan figyeli a helyzetet, és ha szükséges, megteszik a biztonsági lépéseket. Mutatjuk, melyik települések lehetnek érintettek.
HÍREK
A Medián szeptember eleji felméréséből az is kiderült, hogy a megkérdezettek kétharmada szerint rossz irányba mennek a dolgok az országban. Ilyen pesszismisták legutóbb 2022-ben voltunk.
HÍREK
Több utcában is felszólították a lakosokat, hogy hagyják el otthonaikat. Munkatársunk helyszíni fotóin mutatjuk a készültséget.
HÍREK
Kereskedelmi és infrastruktúra divíziókra bontják a céget. Az ügyfelek jövőre már nem a Vodafone névvel fognak találkozni.
HÍREK
A robbanásokban kilencen meghaltak és közel háromezren megsebesültek, köztük civilek is. A módosított távközlési eszközöket lehet, hogy Budapesten gyártották.
HÍREK
A Covid alatt még sikeresek voltak, aztán folytatódott a járvány előtti visszaesés. Pénzügyi elemzők szerint a fogyasztók egyre inkább elhagyják a környezetszennyező műanyag termékeket.
HÍREK
A főpolgármester szerint természetes emberi kíváncsiság, hogy az áradó folyót sokan meg szeretnék nézni. A gyors vízszint emelkedés és a sodrás miatt azonban most különösen veszélyes, ha valaki túl közel merészkedik.
HÍREK
A szigetet szerdán lezárják a hatóságok. A Máltai Szeretetszolgálat munkatársai még előtte mindenkit kimentettek.
HÍREK
A Tisza Párt elnöke szerint az önkéntesek munkája nélkül sehol nem állna a védekezés. Hiányolta a 12 ezer önkéntes tartalékost is.
HÍREK
A BAC Consulting Kft. tevékenységi köre elég vegyes, a lapkiadástól az olajgyártásig minden megtalálható benne. A csipogókat licensz alapján gyárthatták.
HÍREK
A lehető legrosszabbkor érkezett a ciklon a fecskéknek, ugyanis most készülnének vonulni. Civilek próbálják menteni a legyengült madarakat.
Népszerű
Ajánljuk