HÍREK
A népszavazás szükségessége mellett állók azt szeretnék elérni, hogy a budapesti közgyűlés mondjon nemet az olimpiai rendezésre. Országos népszavazást ugyanis nem lehet indítani ebben a kérdésben.
HÍREK
A két politikus, akikről köztudott, hogy az utóbbi években alig bírták elviselni egymás jelenlétét, most egészen barátságosra vették a figurát. Együtt mosolyogtak, beszélgettek.
HÍREK
A Nemzeti Konzultáció keretében hirdetett meg lakossági fórumot Kiskőrösön Font Sándor. A CÖF jogi szakértőjét a gazdasági helyzetről akarták kérdezni - nem sikerült.
HÍREK
Az Európai Bizottság elnöke 1981-ben végezte el a hannoveri orvosi egyetemet. Mikor az utas rosszul lett, a személyzet megkérdezte, van-e orvos a fedélzeten - ő pedig jelentkezett.
HÍREK
Csütörtök reggel Rogán Antal épp a Techxpo technológiai konferenciára sietett, de válaszolt a hvg.hu kérdésére.
HÍREK
A TISZA Párt elnöke azt írta, az igazgató megpróbálta megakadályozni, hogy bemutassa, milyen állapotok vannak a gyermekotthonokban.
HÍREK
Ami biztos: az OE-HUG lajstromjelű Bombardier magángép november 12-én kétszer fordult Budapest és Bordeaux között, majd két nap pihenő után újra kétszer vissza.
HÍREK
Egy hajszálra voltak a megállapodástól a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának szerdai ülésén. Az emelés mértéke biztosnak tűnik a következő három évre, már csak az a kérdés, milyen ütemben érkezik.
HÍREK
A munkáspárti politikus volt Nagy-Britannia leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnök-helyettese. Tony Blair is elbúcsúzott tőle.
HÍREK
Judit férje az egész életét a selypi üzem mellett töltötte. A férfivel 38 évesen közölték, hogy már csak évei vannak hátra, halála után az özvegye pert indított az állam ellen.
HÍREK
Az Inc. Ransomware nevű nemzetközi hackercsoport ötmillió dollárt követelt, hogy ne hozzák nyilvánosságra az adatokat. Szerda este az oldalukról eltűnt a Védelmi Beszerzési Ügynökség „mappája".
HÍREK
A magyar külügyminiszter szerint a „sokak által megkérdőjelezett kapacitásokkal rendelkező” elnökkel olyan döntéseket hozatnak meg, amik világméretű katasztrófához vezetnek.
HÍREK
Nagyjából tizenöt ellentüntető várta a Tisza Párt vezetőjét Miskolcon. A maroknyi ember válogatott szidalmakat kiabált a politikus irányába.
HÍREK
Miközben a háború egyre inkább elhúzódik, mindkét fél keményebb álláspontot vesz fel, és egyelőre nem világos, hogy Trump hogyan tudna valós eredményt elérni egy ilyen mélyen megosztott konfliktusban.
HÍREK
A Bizottság szerint a törvény sérti az uniós jogot, méghozzá nem is kicsit: súlyosan, rendszerszinten és szándékosan.
HÍREK
A kriptovaluta jegyzése az év eleje óta több mint a kétszeresére emelkedett. A mostani emelkedésben szerepe lehet annak, hogy az új amerikai kormány kriptobarát politikát folytat majd.
Népszerű
Ajánljuk