HÍREK
Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere egy kommentben azt is leírta, hogy Budapest útjait az FKF milyen szigorú prioritási sorrendben takarítja.
HÍREK
Több iskola is arról értesítette reggel a szülőket, hogy zord körülmények várják az intézményben a diákokat. A Nógrád megyei Nézsai Mikszáth Kálmán Szlovák Nemzetiségi Általános Iskola pedig arra kérte a szülőket, hogy ma ne vigyék be a gyerekeiket az intézménybe, és az iskolabuszra se várjanak.
HÍREK
Északon és a hegyvidéken volt jellemzőbb a havazás, a déli tájakon inkább az esőé volt a főszerep. Volt, ahol komoly problémák alakultak ki.
HÍREK
Rejtélyes gyerekdalos utalással bukkan fel a Tisza Párt vezére különféle sajtóorgánumok és politikus közösségi média bejegyzéseinél.
HÍREK
A legtöbb hívás Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Heves megyéből érkezett, de másutt is rengeteg dolga volt a katasztrófavédelemnek.
HÍREK
A takarítók szerint azért rúgták ki őket, mert szóltak, hogy nem kapják meg a túlórákért járó bért, és jelenléti ívet sem vezetnek. A kormányhivatal most hatósági eljárást indított az őket alkalmazó cég ellen.
HÍREK
A tarthatatlan hóhelyzet miatt is beleállt a miniszterelnökbe, és Temuról rendelt Al Capone-nak is nevezte. De tett egy olyan utalást is, ami szokatlannak mondható.
HÍREK
Háló helyett az államfő lapját használták, asztalnak pedig az elnöki íróasztalt. Az asztalitenisz egykori világbajnokainak csapatát fogadta a köztársasági elnök.
HÍREK
A névtelen feladótól érkező, vágott hangfelvételen a Tisza Párt elnöke a bulizási szokásairól is beszélt. Az egyperces felvételről nem lehet tudni, hogy mikor készülhetett.
HÍREK
A legtöbb helyen pótlóbuszok szállítják az utasokat, de akad település, ahol járnak a vonatok, csak éppen késéssel. Viszont vannak helyek, ahol várhatóan ma már nem is közlekednek a szerelvények.
HÍREK
A miniszterelnök ismét interjút adott a Kossuth Rádióban. A beszélgetésben előkerült a Nemzetközi Büntetőbíróság legújabb húzása is: elfogatóparancsot adtak ki Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök és Yoav Gallant volt védelmi miniszter ellen háborús bűncselekmények miatt.
HÍREK
A Katasztrófavédelem és a BKK is közzétette, hogy milyen fennakadásokra lehet számítani a hó miatt. Szakad a hó a fél országban.
HÍREK
Nem egy helyen intenzív havazásba fordultak az események, a radarképen sok helyen narancssárgás-pirosas jelet lehetett felfedezni, ami bizony hóban elég masszív mennyiséget jelent.
HÍREK
Nem kellett decemberig várni az első hóesésre. A következő órákban és péntek délelőtt jöhet még egy adag, de hétvégén már felmelegszik az idő.
HÍREK
Matt Gaetz, bár továbbra is tagadja, hogy szexuális viszonya lett volna egy 17 éves lánnyal, jobbnak látta visszalépni. A róla szóló jelentés hétvégén látott volna napvilágot.
HÍREK
Az orosz elnök csütörtök este tartott beszédet, amiben sikeresnek minősítette a próbát. Az EU és az ENSZ vezetői szerint ez egyértelmű eszkaláció lehet Oroszország részéről.
HÍREK
Hótorlaszokra egyelőre még nem kell számítani, de több helyen befehéredik az ország. A hétvégén már felmelegedéssel és naposabb idővel számolhatunk.
Népszerű
Ajánljuk