HÍREK
A politikus szerint „fentről” szólhattak le az intézménynek. Ugyanakkor továbbra is bemutat olyan képeket, amit a dolgozók küldenek neki.
HÍREK
A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője szerint az állam már így is elég jól el van látva az állampolgárok adataival, a DÁP csak abban segít, hogy mindezt egy kicsit rendezettebben használják.
HÍREK
„Tófalu határában én úgy érzem magam, mint Mehemed, aki soha nem látott tehenet” - mondta Hadházy Ákos.
HÍREK
A Népszava szerint a mentésirányításnál egyetlen működőképes vécé van, a közelmúltig férfiak és nők közösen azt az egy mozgássérült mosdót voltak kénytelenek használni.
HÍREK
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében emlékeztetett arra is, hogy tavaly már 900 milliárd forintot költöttek a magyarok magánegészségügyre, arányosan a legtöbbet Európában, eközben Orbánék bezárják a vidéki szülészeteket, megszüntetik a felnőtt- és gyermekorvosi ügyeleteket.
HÍREK
Az euró-forint árfolyam a múlt héten is többször elérte a kétéves mélypontot, 413 forintos szinten állt a pénteki tőzsdezárás idején. A forintárfolyam már 414,6 fölé ugrott az euróval szemben reggel 9 órakor.
HÍREK
A NEM alapítói között olyan kormányközeli szereplők tűntek fel, mint például Apáti Bence balettművész, publicista vagy Lajkó Fanni, az Alapjogokért Központ elemzője.
HÍREK
Biden fiát két büntetőügyben találta bűnösnek a bíróság korábban. Az amerikai elnök szerint „világos, hogy Huntert eltérően kezelték”.
HÍREK
Három szélsőjobboldali párt is a bejutott parlamentbe, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség pedig a vártnál jobban teljesített.
HÍREK
A politikus adatokat is írt, amiből kiderül, mennyi pénz megy az állami irodaházakra, és mennyit szánnak a vasút fejlesztésére.
HÍREK
Állások szűnnek meg, nem indulnak új osztályok, diákok nem tanulhatnak megfelelő iskolákban - egy magyarországi gimnázium igazgatóhelyettese írta meg, hogy mi lehet a következménye, ha bevezetik az új felvételi rendszert.
HÍREK
Az erdőgazdálkodásról szóló törvény értelmében a vadászatok napján látogatási tilalmat rendelnek bizonyos részeken. Érdemes figyelni, ha valaki arra szeretne menni az erdőben.
HÍREK
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, Kelemen Hunor szerint a magyarellenes tábor összeállása miatt az elmúlt 30 év legnehezebb és legfontosabb, sorsdöntő voksolása a mostani.
HÍREK
Egy vonat a tiltó jelzés ellenére indult el, ezért kellett ideiglenesen lezárni a vonalat. Ez már nem az első eset volt a héten, korábban a Délinél volt baj.
Népszerű
Ajánljuk