HÍREK
Lemondta az összes programját az év első két hetére. A bizottság elnöke a lengyel EU-elnökség nyitó rendezvényén sem jelent meg, amely Varsóban zajlott.
HÍREK
A minisztérium rendelte meg, szerettek volna egy olyan himnuszt, amely még jobban kifejezi a nemzeti összetartozást. Míg a szakmában sokan dicsérik Rózsa munkáját, addig a nemzeti szimbólum megváltoztatása sokaknál kiverte a biztosítékot.
HÍREK
A DK bejelentése azután érkezett, hogy Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke január elsejei újévi üzenetében előrehozott választást követelt. Sok esélyt nem látnak az Országgyűlés feloszlatására a szakértők.
HÍREK
Az ünnepségre Orbán Viktort sem hívták meg. A gesztus erős diplomáciai kifejezése a nemtetszésnek, a két ország közötti fagyos viszonynak.
HÍREK
Karl Nehammer, az Osztrák Néppárt konzervatív kancellárja egy alternatív kormányt próbált összehozni a szociáldemokratákkal (SPÖ) és a liberális Neosszal, a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) hatalomra jutását akarták megakadályozni.
HÍREK
A világ legszigorúbb diktatúrájának jól jön a háborús felkészülés. Még annak az árán is, hogy hazájuk fiait egy más ország háborújába küldik meghalni.
HÍREK
A Romanowski-ügy áll a háttérben. Az amúgy is fagyos lengyel–magyar kapcsolat még tovább hűlt. A nagykövet mellett Orbán Viktort sem hívták meg az eseményre.
HÍREK
A politikus listáján szerepel adóemelés, benzindrágulás, akadozó vasút és a diákhitelek kamatának emelkedése is.
HÍREK
Egy orosz hírszerzőre hivatkozva azt állítják: a volt szíriai diktátorra heves köhögőroham és fuldoklás jött rá, és mérgező anyagot is találhattak a szervezetében.
HÍREK
Ilyen alacsony pedig utoljára karácsony előtt volt az árfolyam. Az elmúlt napokban az esés oka az volt, hogy erősödött a dollár, márpedig ilyenkor a feltörekvő piacok devizái mindig esnek,
HÍREK
Informatikai fejlesztés, irodai és postai költségek is szerepelnek az indoklásban – ezek mind a 2026-os választáshoz szükségesek.
HÍREK
A szilveszteri bulizók kereszttüzébe került a Deák térre kihelyezett óriási aranymedve. A felfújt figurát december 31-én többen is megtámadták, nekimentek, ráugrottak, ütötték.
HÍREK
A hőmérséklet csak lassan emelkedik majd a hétvégén, amikor pedig igen, akkor a csapadék is megérkezik. A hajnalok nagyon csípősek maradnak.
HÍREK
Azóta már frissítették a posztot, az új térképen már ott szerepelt a határ a két ország között.
HÍREK
Szerinte ez egy abszurd és méltatlan eljárás. Január elsejétől kordonnal kerítették el és fizetőssé tették a Halászbástya alsó részét is.
HÍREK
Tommy Robinson korábban olyan dokumentumfilmet forgatott, amiben nyíltan hazudott egy szíriai fiúról, ezért ítélték el. Musk pedig napok óta az Egyesült Királyság kormányát szidja.
Népszerű
Ajánljuk