HÍREK
A Völner‒Schadl, illetve az MNB-alapítványok ügyében tették a feljelentést a volt legfőbb ügyész ellen.
HÍREK
Megint Orbán Viktor nyaralásáról írt a TISZA Párt elnöke. Szerinte a a komrányfő nem fogadta meg Lázár János szavait.
HÍREK
A Kossuth-díjas énekes élesen kritizálta Ajsa Luna Himnusz-előadását, amelyet augusztus 20-án adott elő saját dalára. Az ügyben korábban már több ismert művész is megszólalt.
HÍREK
Igaz, hogy egyelőre csak egy magyar trikolórban pompázó oroszlán látszik a győzelmi tervből, de a fotó alapján kiderült, hogy kik állították össze.
HÍREK
A Tisza elnöke a Magyar Hangnak adott interjúban mesélt a párt programjáról és a terveikről. A gazdasági témák között említette meg, hogy információi szerint a nemzetgazdasági minisztert „távozásra kérték”.
HÍREK
A miniszterelnök politikai igazgatója Magyar Péter bejegyzésére reagált, melyben a Tisza Párt vezetője a miniszterelnök nyaralásáról osztott meg információkat.
HÍREK
A Tiszás politikus szerint a repülőgép Ungár Anna - Schmidt Mária lánya és Ungár Péter testvére - cégének tulajdonában van.
HÍREK
Éjszaka akár 5 fokig is csökkenhet a hőmérséklet, de napközben 20 fok körüli csúcsokra számíthatunk. Eső nem várható, de több felé is erős lehet a szél.
HÍREK
Runtág Tivadar operatív igazgató szerint Pethő Zsolt, a Mohu vezérigazgatója nem a nagy veszteség miatt távozott a posztjáról, és nem felmentették, hanem saját döntése alapján ment el a cégtől.
HÍREK
A TISZA Párt vezetője szerint: „Egyre érdekesebb a háborús veszélyhelyzetben luxizó Orbán Viktor nyaralása”. Újabb információkat osztott meg az Adriai utazásról.
HÍREK
A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója felsorolta, hogy szerinte hol és mivel szórakozott a TISZA Párt vezetője, és mit tett mindeközben Orbán Viktor. Végül még zebrázott is egyet.
HÍREK
A politológus szerint az államfőt akár el is távolíthatják, és egy erősebb, nagyobb jogkörrel rendelkező posztot hozhatnának létre a választásokig.
HÍREK
Az ellenzéki politikus szerint most össze kell fogni, mert „ami ma Magyarországon van, az félelmetes, lassan orosz gyarmat leszünk”.
HÍREK
Trumpék többmillió vízumbirtokost vizsgálnak át folyamatosan – már kamionsofőröktől is megvonták a munkavállalási engedélyt, és a diákokat is szigorúbban ellenőrzik.
HÍREK
A miniszterelnök titkos Facebook-csoportban üzente meg döntését. A vásárlók még nem érzik, de a szakértők szerint komoly gondokat hozhat az újabb korlátozás.
HÍREK
A miniszterelnök a Harcosok klubjában írt arról, hogy „akinek mindenről saját maga jut eszébe, azon még mi sem tudunk segíteni”.
Népszerű
Ajánljuk