HÍREK
Kubatov Gábor egy videóban bírálta Magyar Pétert, a Tisza Párt elnökét. A Fidesz alelnöke a Facebook-oldalán osztotta meg a felvételt, amelyben kemény kijelentéseket tett az ellenzéki politikusra.
HÍREK
90 éves korában elhunyt Vitár Róbert sportriporter. Több évtizeden át dolgozott a Magyar Televíziónál, majd az Eurosportnál folytatta pályafutását.
HÍREK
A magyar miniszterelnök levelében azt is kiemelte, hogy szerinte közösen kell gátat vetnünk minden olyan tervnek, ami Európát háborúba taszíthatja.
HÍREK
Lázár János azonnali változtatásokat vezetett be a Nemzeti Útdíjszolgáltató Zrt.-nél (NÚSZ), miután az Építési és Közlekedési Minisztérium átvette a cég irányítását Rogán Antaltól. A miniszter leváltotta a teljes felsővezetést, és független informatikai auditot rendelt el.
HÍREK
A magyar miniszterelnök szerint az Európai Néppárt képviselői a legnagyobb héják, ott mindenki támogatja a háborút.
HÍREK
A teljes népesség körében Magyar Péterék 28 százalékon állnak, a kormánypárt pedig 26-on. A Fidesz kicsit erősödött január óta.
HÍREK
A lap úgy tudja, hogy már javában zajlanak a munkálatok a Zsámbéki utcában. Egy üzlettársuk is lesz: a Schadl-Völner ügyben elítélt egyik végrehajtó testvére.
HÍREK
A jövő hét elején a meleget hozó szentek ezúttal fagyot és viharos szelet hoznak, újra szükség lesz a télikabátra, meleg ruhára.
HÍREK
Az amerikai elnök ismét bedobta a sziget megszerzésének ötletét, ezúttal Mark Rutte előtt, aki azonban egyértelművé tette, hogy ez a vita nem tartozik a hatáskörébe.
HÍREK
Az amerikai elnök szerint Oroszország pontosan tudja, mit kapna a tűzszünetért cserébe, és reméli, hogy helyesen dönt. Az amerikai elnök állítja: van befolyása Moszkvára, de egyelőre nem akarja bevetni.
HÍREK
A még ott dolgozók szerint mindenki a bizonytalanságot érzi, hogy nem biztos a munkahelye. Ezért az emberek között is nő a feszültség.
HÍREK
Rusvai Miklós arra figyelmeztetett, hogy a fertőzést az ember is elkaphatja, de a betegség csak nagyon enyhe tüneteket okozhat. Az állatok azonban nagyon komoly veszélyben vannak.
HÍREK
A DK-s politikus szerint nagy baj van, azt is kifejti „Fegyverbe! (De nagyon nem úgy…)” című írásában, hogy mit gondol komoly problémának.
HÍREK
A miniszterelnök a videóban azt is elárulta, hogy hogyan áll az ünnepi beszédével, melyet még éppen írt, miközben pár kérdésre válaszolt.
HÍREK
Egy olyan orosz név lehúzását kéri a kormány, aki korábban óvatosan ugyan, de bírálta országa invázióját Ukrajnában. Egyes információk szerint más országok is támogathatják a lépést.
HÍREK
Napközben érkeztek a viharfelhők, a zivatarok mellett jégesőt is hozott a front. A táj és az utcák is gyorsan kifehéredtek.
HÍREK
Az amerikai elnök az EU whiskey-vámjára válaszul brutális intézkedést helyezett kilátásba. Trump szerint az európai adó- és vámrendszer kizárólag arra épül, hogy kihasználja az Egyesült Államokat.
Népszerű
Ajánljuk