HÍREK
A friss negatív teszttel rendelkező beoltatlan embereket már nem tekintik védetteknek, ezért a teszt nem nyújt felmentést a korlátozások alól.
HÍREK
Schiffer András szerint Márki-Zay Péter több programeleme is a DK miniszterelnök-jelöltjének törekvéseivel harmonizál.
HÍREK
Molnár Csaba szerint Karácsony és Márki-Zay „ezzel nemcsak azt mondják, hogy nem kívánnak pártpolitikusokat látni a kormányukban, hanem azt is, hogy miniszterelnökként, koalíciós kormány vezetőjeként egymaguk szeretnének dönteni a miniszterek személyéről”.
HÍREK
A kisfiú holttestét az édesanyja vitte be egy olaszországi szupermarketbe, majd a kassza futószalagjára tette. A magyar nőt gyilkosságért letartóztatták.
HÍREK
A Jobbik elnöke egy posztban üzent Karácsony Gergelynek és Márki-Zay Péternek, miután kiderült, hogy közösen indulnak az előválasztás második fordulójában Dobrev Klára ellen.
HÍREK
Az első forduló csütörtök éjjel ért véget, de másnap reggel már minden győztes ellenzékiről volt egy-egy plakát, amin Gyurcsány Ferenc embereinek állították be őket.
HÍREK
Az 1999 előtt jogosítványt szerzett, jelenleg Angliában élő német állampolgároknak is levelet írt a brit kormány, hogy ha tehetik, még abban az esetben is jelentkezzenek sofőrnek, ha soha nem vezettek teherautót.
HÍREK
A jövő hét első napjaiban is kitart a kellemes, őszi időjárás: hétfőn és kedden is maradnak a 26-27 fok körüli maximumok.
HÍREK
Az OEVB közlése szerint automatikusan újraszámolják a szavazatokat, ha az első két jelölt között kevesebb, mint két százalék a különbség. Ez a helyzet adódott Budafokon és Baján is.
HÍREK
A jogszabály tiltja a médiafelületeken olyan tartalmak megjelenítését, amelyek gyűlöletet keltenek, erőszakra hívnak fel, súlyosan sértik mások személyiségi jogait, valamint terrorcselekmények elkövetésére buzdítanak.
HÍREK
A főleg fiatalok által igénybe vett voksolási formára leginkább a Momentum jelöltje támaszkodhatott, szavazatai 32 százaléka az interneten érkezett.
HÍREK
Miniszterelnök-jelöltként és miniszterelnökhelyettes-jelöltként mennek majd tovább, az azonban egyelőre még nem dőlt el, ki melyik pozíciót vállalja.
HÍREK
Karácsony Gergely is rendelt egy közvélemény-kutatást. A megállapodást csak ezután, az eredmények ismeretében véglegesítik.
HÍREK
A hazai média mellett a nemzetközi sajtó érdeklődését is felkeltette az ellenzéki előválasztás első fordulójának az alakulása.
Népszerű
Ajánljuk