HÍREK
A Karmelita-kolostorba látszólag dolgozni jár politológus, TV2-s műsorvezető és kormányzati szerepet nem vállaló politikus is.
HÍREK
Nagyjából két éve számolták fel a Dorottya Diamond Palace Kft. nevű céget, amiben Vajnának is volt érdekeltsége.
HÍREK
Közel másfél millióan beoltatták magukat az elmúlt három héten lezajlott oltási akcióban, köztük 166 ezer eddig oltatlan is.
HÍREK
Olaf Scholz Varsóban szolidaritását is kifejezte a lengyelekkel a Belarusz által gerjesztett migránsválság kapcsán.
HÍREK
Az ügy hátterében az a konfliktus állhat, ami az államfő testőrei és az Orbán Viktorhoz közelebb álló TEK között robbant ki még 2015-ben.
HÍREK
A nap második felében fokozatosan mindenhol enyhül a csapadék, csütörtökig nem is kell jelentős mennyiségre számítani.
HÍREK
Karácsonyra lecseng a negyedik hullám, de az ELTE szakértője szerint január, február környékén ismét beindulhat az omikron variáns miatt.
HÍREK
A BBC értesülése szerint nem jelentenek be újabb korlátozásokat, a miniszterelnök elsősorban az oltási kampányra összpontosít majd.
HÍREK
Mark Meadows előadása számos ajánlást tett Trump számára az elnökség megtartására. Konkrét bizonyítékok arra, hogy tavaly Trump valóban puccsra készült.
HÍREK
Omikron variánst találtak az Angliából, Franciaországból, az Egyesült Államokból, az Egyesült Arab Emírségekből, Dél-Afrikából, Fehéroroszországból, Magyarországról, Olaszországból és Namíbiából érkezettek között.
HÍREK
Óvatosságra intik az autósokat, mert a lehullott hó és az erős szél több helyen is hóátfúvást okozhat.
HÍREK
A nemrég megválasztott Olaf Scholz szerint nem létezik túl szigorú járványkezelés, így karácsonykor is bezárhatnak.
HÍREK
„Emléktáblát avattunk Kőszegen Tóth Csaba, valamint a vasi tömeges tagbeléptetések emlékére” – áll a táblán.
HÍREK
Magyarországra látogat Macron francia köztársasági elnök, és csúcstalálkozón vesz részt a visegrádi országok miniszterelnökeivel. A hatóságok a delegációk miatt több útvonalat időszakosan lezárhatnak.
HÍREK
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője azt közölte, hogy az orosz elnök a közeljövőben külföldi látogatásokat tehet, de nem közölte, hogy konkrétan hová készülne.
Népszerű
Ajánljuk