HÍREK
Több vezető ellenzéki politikus is posztolt, miután Orbán Viktor elmondta, hogy Novák Katalint szánják Áder János utódjának a köztársasági elnöki poszton.
HÍREK
A román szélsőjobboldali párt, az AUR tagjai és szimpatizánsai kedd reggel Bukarestben tüntettek.
HÍREK
Magyarországon hivatalosan csak három oltást lehet kapni, mégis van olyan, aki a harmadikat kétszer vette fel, így már négy oltáson van túl.
HÍREK
A hentesáruk ára nem követte az inflációt és a piaci változásokat, kérdés, hogy ez továbbra is így lesz-e.
HÍREK
Az akadémiánál úgy látják, hogy a beruházás súlyosan károsítaná a Fertő tó növény- és állatvilágát.
HÍREK
A miniszterelnök így reagált arra, hogy az államfő közvetlen környezetében is bevetették a Pegasust.
HÍREK
Két kormánykritikus szereplő telefonján találták meg az izraeli kémszoftvert. A nemzetbiztonsági szóvivő nem erősítette meg, de nem is tagadta, hogy a lengyel kormány rendelte meg a megfigyelést.
HÍREK
Orbán Viktor az általa tartott kormányinfón jelentette be, hogy a családügyi miniszter lehet Áder János utódja.
HÍREK
Durván felmentek az árak körülöttünk, mi ebből viszont nem érzünk semmit a rezsicsökkentés és a befagyasztott árak miatt.
HÍREK
Karácsony Gergely és Bajnai Gordon azt mondták, hogy a vágatlan felvételből minden tisztázódik.
HÍREK
A kormány 300 milliárd forintot költött kínai lélegeztetőgépekre, ezek viszont sok esetben meghibásodtak.
HÍREK
Az OGYÉI hosszú pereskedés után ugyan kiadta az orosz és a kínai vakcinák engedélyeztetéséről szóló dokumentumokat, de több fontos részt is kitakartak. Az iratokat bírósági úton megszerző Transparency International Magyarország ezért büntetőfeljelentést tett.
Népszerű
Ajánljuk