HÍREK
Tessely Zoltán szerint ő tévedésből közölte hamarabb a pályázati nyerteseket, Erdős Norbert pedig a 24.hu megkeresésére azt mondta, ő csak azt akarta közölni, azon dolgoznak, hogy a település megkapja a forrást.
HÍREK
A miniszterelnök szerint „annyi EBESZ-megfigyelő van már itt a választás miatt, mint egy hadsereg, de a turizmusnak jót tesznek.”
HÍREK
Orbán: Néhány héten belül jelentős gazdasági válság lesz, az alapvető élelmiszerekből is hiány jöhet
A miniszterelnök szerint a megszorítás egy baloldali válságkezelési eszköz, a kormány ehelyett inkább a munkában hisz.
HÍREK
„De mi sem most jöttünk le a falvédőről, mi is ott vagyunk a harcmezőn, és mi is tesszük a dolgunkat” – írta a miniszterelnök a Facebookon.
HÍREK
Az Enerhoatom úgy tudja, pánik tört ki a súlyosan szennyezett vörös erdőben állomásozó seregben, miután észlelték a betegség első jeleit.
HÍREK
Pedig a francia színész az orosz elnök nagy rajongójának és barátjának számított, 2013-ban orosz állampolgár is lett. Most az ukránoknak ajánlja koncertje bevételét.
HÍREK
A kilátástalan helyzetű falvakban élők sokszor azt sem tudják, milyen szavazólapot kapnak a választáson.
HÍREK
A lengyel miniszterelnök szerint Oroszország felkészült a háború k9vetkező hónapjaira is, míg a Nyugat kezd belefásulni a konfliktusba.
HÍREK
Ismeretlen tettes ellen nyomoznak a hatóságok, az NVI a levélszavazáskor fontos tudnivalókra hívja fel a figyelmet.
HÍREK
Mario Draghi ugyanakkor azt mondja, észlelt változást Vlagyimir Putyin magatartásában közel egyórás telefonbeszélgetésük során.
HÍREK
Az átutalások továbbra is euróban és dollárban történnek, amit a szankciók által nem érintett Gazprom Banknál váltanak rubelre.
HÍREK
Nemrég a külügyminisztérium Facebook-oldalára posztoltak oroszellenes és a kormány politikájától eltérő tartalmakat.
HÍREK
Az ukrán védelmi minisztérium közlése szerint a katonák önként jelentkeztek, már meg is kezdték a kiképzésüket.
HÍREK
Kepli Lajos több indokot is felhozott amellett, hogy miért áll fel a polgármesteri székből április elsejétől.
Népszerű
Ajánljuk