HÍREK
Olekszij Honcsarenko szerint a magyar miniszterelnök mindent megtesz azért, hogy Ukrajna számára ellenség maradjon.
HÍREK
A keleti határnál észleltek egy repülő objektumot, de nem lépett be a magyar légtérbe, így a vadászgépek hamar leszálltak.
HÍREK
Közel 49 millió választópolgár járulhat az urnákhoz, hogy a 12 jelölt közül kiválassza azt a kettőt, aki két héttel később megmérkőzhet az államfői tisztségért.
HÍREK
A párt 7 helyett végül csak 6 képviselőt küldhet a Parlamentbe, szerintük ez alig pár szavazaton múlt, ezért nem fogadják el a helyzetet.
HÍREK
Szerintük az érvénytelen szavazás is a vélemény kinyilvánítása, így nem büntethető, aki emellett kampányolt.
HÍREK
A miniszterelnök-jelölt elég komoly vereséget szenvedett Lázár Jánostól, de ha csak Hódmezővásárhelyt nézi, van oka az örömre.
HÍREK
De a kétes ügyekbe került Farkas Flórián, Boldog István, Völner Pál és Tóth Csaba is több millióval búcsúzik az Országgyűlétől.
HÍREK
Az orosz gazdaságnak nagyon rosszat tesz az ukrajnai háború, a nemzetközi elszigetelődés és a várható újabb szankciók.
HÍREK
A matematikus szerint a Fidesz azért nyert, mert egyszerűen jobb volt, a vidékiek agya pedig nincs jobban „átmosva” Fidesz-propagandával, mint az övé budapesti propagandával.
HÍREK
Listán és egyéniben is szerzett egy újabb mandátumot az egyesült ellenzék, de a fideszes kétharmad így is megvan.
HÍREK
Az eskütétel hiányában a képviselők a jogszabály szerint nem juthatnak a bérükhöz. Az esküt azonban később is letehetik majd.
Népszerű
Ajánljuk