HÍREK
Az Európai Parlament delegációja több országban vizsgálódik az izraeli kémszoftver felhasználásával kapcsolatban.
HÍREK
A háború kitörése óta először járt az Egyesült Államok elnöke Ukrajnában. A látogatása alatt légiriadó volt Kijevben.
HÍREK
Az egykori helyettes államtitkár és társai ellen hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt emeltek vádat.
HÍREK
A tervek szerint Lengyelországba utazott volna, ahol a lengyel elnökkel és a keleti NATO-szövetségesek bukaresti kilences csoportjának vezetőivel találkozott volna.
HÍREK
Az átlagot három magyar csapat húzta fel, amelyek jóval magasabb összegekért tudnak játékosokat igazolni, mint a többiek.
HÍREK
A felmérés szerint a baloldali szavazók több mint negyede nem tud választani a jelenlegi ellenzéki ajánlat közül.
HÍREK
Az 59 éves ausztrál férfi a part közelében úszott, amikor a ragadozó rátámadt. A város legtöbb strandját lezárták a támadás után.
HÍREK
Két héttel a földrengések után gyakorlatilag nincs esély arra, hogy túlélőket találjanak a romok alatt. A halálos áldozatok száma már meghaladja a 46 ezer főt.
HÍREK
90 órát töltött a romok között Ali, akit úgy mentettek ki, hogy szinte az egész épületet lebontották.
HÍREK
A hét elején még többfelé kisüthet a nap, de a hét végén már inkább erősen felhős időre kell számítani és megszűnnek az éjszakai fagyok.
HÍREK
Az egészségügyi államtitkár korábban azt mondta, hogy „van elég orvos a rendszerben, akár jelentősebb túlmunka nélkül is működőkőképes lehetne, ha nem lennének rosszul elosztva az erőforrások”.
HÍREK
Így próbálhatnak információkat szerezni az ukrán légvédelemről. Az egyik ballon Moldovába is átsodródhatott.
Népszerű
Ajánljuk