HÍREK
A mentés végző cég egyelőre nem nyilatkozik, és a partiőrség is óvatosan áll a roncsok közt megtalált emberi maradványok kérdéséhez.
HÍREK
Volt, ahol a medence faját is kilyukasztották a hatalmas jégdarabok, máshol szinte téli képet mutatott a kert.
HÍREK
Sorra mondanak fel a tűzoltók a nagyvárosokban, de a katasztrófavédelem azt közölte, hogy az állománynak a tíz százaléka hiányzik.
HÍREK
A lehűléssel együtt zivatarok is érkeznek, de addig fokozatosan melegedik és akár 30 fölött is lehet a csúcshőmérséklet.
HÍREK
A roncsokat helyi idő szerint szerda reggel daruzták ki a Horizon Arctic nevű hajóról azon a helyen, ahonnan az öt utas elindult tragikus útjára.
HÍREK
A körülbelül tízmilliárd forint értékű, hamarosan elkészülő beruházás első körben száz új munkahelyet fog teremteni, a kormány ehhez nagyjából egymilliárd forintos támogatást biztosított.
HÍREK
Az indoklás szerint ez csak korlátozott ideig volt lehetséges, és az okok, amikért bevezették, már megszűntek.
HÍREK
Schatterndorf vezetői szerint a magyar ingázók miatt sok a baleset és zavarják az ott lakók életét.
HÍREK
A főpolgármester előterjesztése szerint erdőt telepítenének arra a helyre, ahová a kormány kínai méreglerakatot létesítsene.
HÍREK
Egy éve történt a budapesti Jókai utcában a súlyos házomlás, melynek során négyen megsérültek, a legsúlyosabban Tóth Nikolett, az Operettszínház táncművésze. Most a Facebook-oldalán üzent.
HÍREK
Hamar megtalálták a volt minisztert váltó jelöltet, aki régóta a Fidesz egyik vezető politikusa.
HÍREK
A hatalmas autó- és akkumulátorgyári beruházások folyamatosan csábítják a hivatásos tűzoltókat, a bérversenyben sokkal jobb ajánlatokat kínálva.
HÍREK
A miniszterelnök azt is elmondta, hogy Putyin nem háborús bűnös, mert háborús bűnökről a háború után beszélhetünk.
HÍREK
Miután a Wagner-csoport vezetője kedden megérkezett Minszkbe, innen saját gépe még aznap este az orosz főváros irányába repült – azt nem tudni, hogy a zsoldosvezér is a fedélzeten volt-e.
HÍREK
Körmendi István több mint 60 éve praktizál háziorvosként Budavár kerületben, az elmúlt évtizedek során a lakosok számos generációját gyógyította nap mint nap.
HÍREK
Két rakéta Kramatorszk belvárosának egy éttermekkel teli, forgalmas részét találta el a késő délutáni órákban.
Népszerű
Ajánljuk